Belföld

Feladták magukat, de megtagadták a vallomást a kispesti keresztelőn verekedők

Feladta magát az a két férfi, akik ellen azért indított hajtóvadászatot a BRFK, mert megvertek egy nőt a párjával és a lányával pünkösdvasárnap Kispesten. A két férfi megtagadta a vallomást a kihallgatása során.

Egy kispesti ház udvarán tartott, nagy létszámú keresztelő buli miatt több bejelentés érkezett a rendőrségre a hangos zene miatt. A rendőrök kétszer is figyelmeztették az ünneplőket, majd csendháborítás miatt szabálysértési eljárást indítottak.

Egy környéken lakó fiatal nő és szülei is szóvá tették a hangos zenét, mire a rendelkezésre álló adatok szerint a háziak közül ketten is rájuk támadtak. Ököllel ütötték, és megrúgták őket, a bántalmazás során az egyik nő elvesztette az eszméletét. 

A perceken belül ismét a helyszínre érkező rendőrök 74 embert igazoltattak, az elkövetőket azonban csak később sikerült azonosítani. A két férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, és hajtóvadászatot indítottak utánuk.

A 20 éves R. László és a 18 éves T. Csaba végül feladta magát a kispesti rendőrségen, ahol súlyos testi sértéskísérletével gyanúsították meg őket. A BRFK sajtóosztálya az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy az őrizetbe vett két férfi nem tett vallomást a kihallgatása során.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik