Belföld

Az LMP évi két fizetésemelést javasol a közalkalmazottak számára

Az LMP szerint a kormánynak évente kétszeri, inflációkövető béremelést kellene adnia a közalkalmazottaknak – mondta az ellenzéki párt szóvivője vasárnap, a Facebookon is közvetített sajtótájékoztatón.

Gál József hangsúlyozta, az LMP országgyűlési határozati javaslattal kívánja megakadályozni a közalkalmazottak és közszolgálati dolgozók bérének értékvesztését.

Kiemelte, a javaslat segítségével idén 250-300 milliárd forintból lehetne megvalósítani a közszféra béremelését, amelyet a társasági adó új, 25 százalékos felső kulcsának bevezetéséből finanszíroznának.

A közszféra bérhelyzete évtizedek oda rendezetlen, ezért is alakult ki munkaerőhiány az egészségügyben, az oktatásban, a rendvédelemben és a szociális szférában – fejtette ki Gál József, aki úgy fogalmazott, a kormány a legrosszabb munkáltató ma Magyarországon.

Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője azt mondta, a közszféra minden területén válsághelyzet van az alacsony bérek miatt, példaként említette, hogy egy kezdő rendőr fizetése mindössze havi 207 ezer forint.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik