Belföld

Felmentették a miskolci temetői rablással vádolt férfit, mert ott se volt

Felmentette a Miskolci Törvényszék azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy három és fél évvel ezelőtt egy ismeretlen társával kirabolt egy nőt a miskolci Deszkatemplom temetőjében.

A vádirati tényállás szerint a férfi és ismeretlen társa odament egy nőhöz, hogy megkérdezzék, mennyi az idő és pénzt kérjenek tőle, mert nem tudnak hazautazni. A nő oda is adta nekik a pénzt, majd sietve távozott a temető kijárata felé.

A deszkatemplom kijárata előtt a vádlott ismét megszólította az asszonyt és úgy tett, mintha vissza akarná adni a pénzt, miközben társa a nő mögé állva megrántotta annak kabátját, aki ettől a földre esett. Ezt követően a két férfi kitépte az asszony kezében lévő táskát és két szatyrot, majd elszaladtak a helyszínről.

Az első fokon eljárt Miskolci Járásbíróság által megállapított tények szerint a bíróság elé állított férfi nem tartózkodott a temetőben az elkövetés idején, ezért felmentették a rablás bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vád alól.

Az ítélettel szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében.
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a bizonyítási eljárás kiegészítését követően megállapította, hogy a férfi vonatkozásában nem bizonyítható a bűncselekmények elkövetése, ezért helybenhagyták az elsőfokú bíróság ítéletét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik