Az Esély Labor Egyesület – az Átlátszó, az ERSTE Stiftung és az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék közreműködésével – csütörtökön hatodszorra is kiosztotta szegénységet megtapasztalt zsűritagok által odaítélt sajtódíját. Az idei díjazottak a szegénység számtalan arcát mutatják be érzékenyen, a modern rabszolgáktól az egyedülálló szülők küzdelmein át az előítéletek jelentette, nehezen átléphető akadályokig.
A kezdeményezés keretében 2021. január 1. és december 31. között megjelent cikkeket, riportokat, interjúkat, tudósításokat – és ezen keresztül az alkotóikat – díjazták egy, az érintettekből álló zsűri segítségével. A díj célja, hogy minden évben felhívja a figyelmet a szegénységben élők helyzetét körültekintően, méltósággal és árnyaltan bemutató újságírói munkákra.
Print/Online kategóriában az első díjat Csatári Flóra Dóra, a Telex és Kádár Kata, a Transtelex munkatársának közös, A láthatatlan migráció című anyaga nyerte, amely a nehéz helyzetű idősgondozók nyugati irányú migrációját járja körül.
TV/Videó kategóriában az első díjat Báthory Róbert és Barna-Lipkovski Miklós, a Szabad Európa munkatársai Rabszolgasors Magyarországon: van, ahol már divat lett a csicskatartás című videója nyerte, mely a Békés megyei Szarvas példáján keresztül mutatja be, hogyan működik a modern rabszolgatartás ma Magyarországon, illetve hogy milyen nehéz ebből a sorsból kitörnie az érintetteknek, akik sokszor akár önszántukból is visszamennek fogvatartóikhoz szabadulásuk után.
A Print/Online kategória egyik különdíjasa lapunk munkatársa, Grád-Kovács Márta és korábbi munkatársunk, Palágyi Barbara „Ő nem az anyukám, hanem a nagymamám, csak addig az anyukám, amíg nem jön az anyukám” című cikke, amely a börtönbüntetésre ítélt szülők gyermekeinek életét segítő Hazavárunk Alapítvány munkáját mutatja be megrendítő sorsok tükrében.
A Print/Online kategória másik különdíjasa Janecskó Kata, a Telex munkatársának anyaga, Az utolsó két lakásnál sírva jöttem el, amely a roma családos és/vagy fiatal albérletkeresők nehézségeit ábrázolja érzékletesen. A TV/Videó kategória különdíjasa Bognár Péter és Mellik Éva, az nlc.hu munkatársainak megrendítő videója, a Gizi néni négy unokáját neveli egyedül egy unokáit egyedül gondozó nagymama hősies helytállásáról szól.
A díjat három éve kollégánk, Balavány György nyerte el Csatatér-sorozatunk egyik darabjáért. Az a riport a Szigetváron és a környékbeli zsákfalvakban élő közmunkások életét mutatta be Berecz Valter képeivel.