Belföld

Több villamosjáratot is elmosott a fővárosi esőzés – videó

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Csütörtök délután heves esőzés volt Budapesten, emiatt a közösségi közlekedésben is akadályok léptek fel, nem járt több villamos, a II. kerületi Fazekas utcában pedig beszakadt az út, a Wizz Air egyik járata pedig nem tudott leszállni Ferihegyen. A villamosközlekedés este 7 órára helyreállt, a Libegő azonban továbbra sem üzemel.

Az Időkép azt írta, hogy a Hármashatár-hegyi reptéren pár perc alatt 37 milliméter eső hullott. Alábbi videónkon az óbudai Ürömi út látható:

Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese az MTI-nek azt mondta, hogy Pest megyében főként Szigetszentmiklóson, Halásztelken és Érden, csaknem húsz esetben, szintén elsősorban ingatanokba befolyt víz és kidőlt fák miatt kérték a tűzoltók segítségét.

Késő délutánig mintegy harminc beavatkozást hajtottak végre a fővárosi egységek. Főként pincékbe, ingatlanokba befolyt vizet és kidőlt fákat távolítottak el. A II. kerületben, a Margit körúton például egy építkezéshez, a XVII. kerületben a Rákóczi Ferenc utcába pedig egy családi házhoz vonultak ki, itt a pincében mintegy másfél méter magasan állt a víz. Szintén a II. kerületben, a Keleti Károly utcában egy nagy faág lehasadt és egy autóra esett, míg Fóton két gépkocsira dőlt egy fa.

Pilisszentivánon mintegy ötven négyzetméteren beázott egy iskola teteje, több helyen leszakadt a mennyezet, három helyiséget le kellett zárni.

Készült egy másik videó is olvasónk jóvoltából, a II. kerületi Tompa Mihály utcában:

Felhőszakadás volt Baranya megyében is, Pécsen kora délutánig több mint húsz bejelentés érkezett a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeletére. Főként pincékbe, garázsokba befolyt víz eltávolításához kértek segítséget. Az egyik udvarban homokzsákokat is be kellett vetni, egy épület alagsorából nagy mennyiségű vizet kellett kiszivattyúzniuk, a Móricz Zsigmond téren pedig egy kidőlt tuját távolítottak el a tűzoltók. Egy, a Facebookra feltöltött videó szerint az eső elárasztotta az egyik hipermarketet.

Nagykőrösön felsővezeték-szakadás történt, emiatt Cegléd és Kecskemét között pótlóbuszok szállítják az utasokat várhatóan 17 óráig – tájékoztatta a vasúttársaság csütörtökön az MTI-t.

A szegedi InterCity vonatok a Nyugati pályaudvar és Cegléd között nem közlekednek. A Nyugati pályaudvarról Szegedre induló 714-es számú Kodály InterCity csak Ceglédig, a Szegedről a Nyugatiba tartó 715-ös számú Paprika IC pedig csak Kecskemétig közlekedik. Szolnok és Kecskemét között a személyvonatok nem járnak – közölték.

Olvasói sztorik