Belföld

Megvertek egy belga nőt a lányaival Borsodnádasdon

Garázdaság, súlyos testi sértés és könnyű testi sértés miatt állítja bíróság elé az Ózdi Járási Ügyészség azt a három nőt és férfit, akik belekötöttek és rátámadtak négy belga nőre Borsodnádasdon.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a terheltek tavaly augusztusban lerészegedtek egy  borsodnádasdi kocsmában. Ugyanitt szórakozott négy belga nő, akiket a város lakosai „belgák”-ként ismertek, és egymással anya-lánya hozzátartozói viszonyban voltak.

A belga nők késő este indultak lakóhelyükre, amikor az utcán szembe találkoztak a négyfős csapattal Az elkövetők mondvacsinált okból beléjük kötöttek, az egyik nő a kutyáját pórázon vezető nőtől megkérdezte, hogy megsimogathatja-e az állatot.

A nő ezt visszautasította, mire a továbbiakban is kötekedési célzattal az egyik kötekedő azt mondta, hogy adjanak nekik pénzt. A kutyát sétáltató nő ezt is elhárította, ezért a három nő rátámadt, lökdösték, ütlegelték és testszerte többször megütötték. Közben a férfi leütötte és megrugdosott egy másik nőt. Két nő pedig rátámadt a tolókocsival közlekedő nőre is. A támadásnak az vetett véget, hogy egy autóval arra járó férfi rájuk szólt.

A férfi által bántalmazott nő a bal karjának ficamával járó nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el, míg a kutyát sétáltató nő zúzódásos sérülései nyolc napon belül gyógyultak. Az ügyészség büntetővégzésben meghozandó felfüggesztett börtönbüntetést kért a támadókra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik