Belföld

„Parizeus” – így trollkodta meg Jakab Pétert a Mi Hazánk politikusa

Facebook
Facebook

Jakab Péter is felszólalt a Parlamentben kedden napirend előtt. A Jobbik elnöke mesterinek és tragikusnak nevezte azt, amit a kormány 12 éve művel, mert szerinte a Fidesz-KDNP ezen időszak alatt semmilyen érdemi kormányzati intézkedést nem tett le az asztalra, mégis „önök lettek ennek az országnak az állampártja”. Az ország legszegényebb településén, Csenyétén egy ember kivételével mindenki a kormánypártokra szavazott – mondta, hozzátéve, a településen 36 ezer forint a havi átlagjövedelem. Szerinte a kormány ebből azt a következtetést vonta le, ami működött is, hogy „tartsd szegénységben a népet, és megnyered a választást”. Azt mondta, a választáson hárommillió ember szavazott a szegénység és a félelem útjára, de tízmillió fogja megfizetni annak árát. Azt mondta, olyan megszorítás vár erre az országra, mint még soha.

A képviselő felszólalása alatt egykori párttársa, Novák Előd (Mi Hazánk) egy Parizeus feliratú táblát tett ki maga elé Jakab Péter mögött a padjára, a táblán a nyíl a Jobbik elnöke felé mutatott.

Novák Jakabnak arra a korábbi akciójára utalt, amikor parizer evett, azt demonstrálva, hogy ő közel van a hétköznapi emberekhez. A parizeres Facebook-posztot a kormánymédia korábban rendszeresen felemlegette Jakabnak.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára reagált Jakab szavaira, és több kormányzati intézkedést emelt ki, például az egymillió új munkahelyet, a 3,6 százalékos munkanélküliségi rátát, a 15 százalékra csökkentett személyi jövedelemadót, a családi otthonteremtési kedvezményt, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, az ingyenes tankönyveket.

A keddi napról itt olvashatja összefoglalónkat:

Kapcsolódó
Össztűz alá vették a megszorítócsomagot, Kövér ismét elvette a szót a Parlamentben
A Fidesz szerint nincs megszorítás, a házelnök nem engedi, hogy törvénytelennek nevezzék a kormányt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik