Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

„Mi itt nem a roma emberekért, hanem roma emberekkel dolgozunk”

A csobánkai Csodaműhely Egyesület azért dolgozik, hogy esélyt adjon a helyi, hátrányos helyzetű és/vagy roma származású lakosoknak – gyerekektől a felnőttekig. A szervezet áprilisban újraindította a kisgyermekkori programját is, amelynek keretében a legkisebbeknek és szüleiknek is segítenek. Azért látogattunk el hozzájuk, hogy megnézzük, milyen elemekből épül fel a csobánkai csoda.

Miért érdemes ezt csinálni? Hát, értük. A gyerekekért.

A Pest megyei Csobánkán járunk, a fővárostól alig több mint 20 kilométerre. Itt mindig hűvösebb van, figyelmeztet az imént idézett Bacsa Judit – vagy ahogy itt mindenki hívja, Judó –, az egyesület koragyermekkori fejlesztője, miközben a reggeli eső elmúltával összehúzom magamon a pulóvert. „Csobánka egy nagyon összetett, színes falu, ötféle nemzetiség él itt, a település lakosságának nagyjából negyede roma származású” – meséli, mialatt az autóban ülve lelkes idegenvezetőként végigvezet a településen.

Látható, hogy hatalmasak a társadalmi különbségek – a csillogó gazdagságtól a leplezhetetlen szegénységig minden megtalálható itt. A falu szerkezete egészen szokatlan: a romatelepeket Csobánkán a településbe ágyazottan találjuk.

Farkas Norbert / 24.hu

Errefelé a cigányság hagyományos foglalkozása az úgynevezett szegkovácsolás volt, készítettek például díszes kovácsoltvas kapukat, csatornavasat, tolózárat vagy piszkavasat. Ma már csak a leszármazottjaik élnek itt, ahogy Makrai Kata, az egyesület tanodájának gyógypedagógusa is mutogatja útközben, melyik házban élő növendékük nagypapája űzte egykor ezt a mesterséget.

Visszaérünk a Csodaműhely főhadiszállására, ahol a korai fejlesztés nemcsak az életkorra, hanem az időpontra is vonatkozhatna, hiszen még alig csengettek be reggel az iskolában, itt már javában zajlik a munka. A főszereplő az egyik falubeli kisfiú, akit édesanyja először azért hozott el az egyesülethez, mert a védőnő jelezte, időszerű lenne már elkezdenie mászni, ám ez még nem történt meg.

„Jó kisfiú, minden érdekli, motorok, kocsik, minden. Betonon még nem, de a füvön már szaladgál”, meséli az anyuka, miközben vigyázó pillantásokkal szemléli kisfia minden mozdulatát. „Nagyon profin megy már ez a mászás, sok mindent tudunk ám”, reagál Judó a gyermek szárnypróbálgatásaira. A kisfiú már a nagy gumilabdán is magabiztosan üldögél, de persze nem felejti el a teremben lévő összes játék kipróbálását sem.

Farkas Norbert / 24.hu

Olykor elmerül a játszadozásban, majd hirtelen észbe kap, hogy ekkora közönség szemléli minden mozdulatát. Aztán persze minden út anya ölelő karjaiba vezet.

A kisgyerekkori programokban nem választható el a szülő a gyerektől, családi rendszerekkel dolgozunk. Óriási szerepe van annak, amit a szülőknek közvetítünk. Azért jönnek ide, mert szeretnének megoldani egy problémát, csak nem biztosak abban, hogyan fogjanak hozzá

– magyarázza a program lényegét Judó.

Az anyukák épp ezért nyitottak erre a segítségre. Az a dolgunk, folytatja, hogy a fejlesztő foglalkozások során érthetően tudjuk közvetíteni, mi történik éppen a gyermek fejlődésében, ha pedig így teszünk, a szülők megértik, milyen segítségre van szükség, hogy aztán otthon ők is beletegyék azt, amit itt tanultak.

Az anyuka a védőnő jelzése után attól félt, hogy a gyermeke nem fog megtanulni járni, miközben nincs akkora probléma egyáltalán. Ezt a lelki terhet hordozni napokig, hetekig rettentően nehéz úgy, hogy nem tud senkivel beszélni róla.

A kisfiú gondolatai közben a további mászás és játék helyett már inkább egy kiadós alvás körül forognak, úgyhogy, miután édesanyjával elköszönnek, az egyesület munkatársai tudnak mesélni arról, hogyan is zajlanak a mindennapok a csobánkai csodák születésének helyén.

A Csodaműhely Egyesület, amely egyébként nemrég a legjobb helyi kezdeményezés kategóriájában elnyerte az idei Civil Díjat, egy úgynevezett Komplex Esélyteremtési Program keretében végzi munkáját, melynek alapját az a megközelítés adja, hogy a hátrányos helyzetű és/vagy roma családok támogatása kizárólag velük együtt, az ő együttműködésükkel és aktív részvételükkel valósítható meg.

A cél: esélyt teremteni.

Farkas Norbert / 24.hu

Az egyesület az eredményeit a számos lelkes munkatárs és önkéntes közös munkájának köszönheti. Most hárman ülnek velem szemben.

Makrai Kata hallássérültek és értelmileg akadályozottak pedagógiája szakos gyógypedagógusként, interkulturális szakértőként végzett az ELTE-n, először önkéntesként, ma már munkatársként tevékenykedik itt.

Toldiné Várhegyi Szilvia négy gyermeke közül hárman tanodások, hamarosan a negyedik is az lesz. Ő maga is részt vett az egyesület felnőttképzési programjában, ahol megszerezte a bolti eladói szakmát. Tavaly szeptember óta irodavezetőként dolgozik, illetve sokat kommunikál a helyiekkel, mint mondja:

nekem elmondják, mi van velük, vagy épp miért nem tudnak jönni.

A korábban a kisfiúval foglalkozó Judó két és fél éve költözött Szegedről Csobánkára, „most már helyinek mondhatom magam”, teszi hozzá. Korábban egy pedagógiai szakszolgálatnál volt vezető, előtte pedig egy civilek által fenntartott korai fejlesztő központban végzett fejlesztést. Amikor megérkezett a Pest megyei településre, rögtön elkezdte keresgélni, milyen feladatot találhatna a területéhez, aztán rátalált a Csodaműhelyre, és nem is kellett tovább keresnie.

Farkas Norbert / 24.hu Makrai Kata, Toldiné Várhegyi Szilvia és Bacsa Judit

Az egyesület programjai közül legrégebb óta, több mint tíz éve, a tanoda működik. Az igény a helyi családoktól érkezett, akik szerették volna, hogy a gyerekük egy kis segítséget kapjon az iskolai feladatokhoz. Az első tanodások még otthon, a házaknál, később a közösségi házban tanultak, aztán már lett dedikált helye a tanulásnak, majd jöhetett a többi program is.

Kitágult a korosztály is: indult egy szakképzési program, ami a szülők oktatását segítette, aztán egy „csajcsoport”, ami kifejezetten a kamaszlányoknak szólt, de például közösségszervezéssel és civil hálóval is igyekeztek segíteni a helyiek életét. Az egyesület hat programjából azonban csak a tanoda finanszírozása megoldott, a felnőttképzés és a „csajcsoport” teljesen leállt, a kisgyermekkori programot „máshonnan elcsípett” pénzekből próbálják működtetni. És közben folyamatosan keresik a forráslehetőségeket.

Amikor idejöttem Csobánkára, Szilvi kisfia, Valentin még nagyon kicsi volt, néhány hónapos. Amikor először a kezembe adták, csak nézett, vizsgálgatott, aztán néhány héttel később már elaludt a kezemben, biztonságban érezte magát. Most, amikor mentünk a Civil Díj átadójára, már ötévesen rohant felém, kiabálta, hogy »Kata, Kata«, és megint fel kellett kapnom, pedig már alig bírom el. Nekem ez a legnagyobb öröm. Látni, ahogy nőnek, fejlődnek. Ez a legnagyobb ajándék.

Az áprilisban indult kisgyerekkori programnak egyébként már volt több előfutára is. Előbb a Meséd – Mesélő édesanyák program, ami a kisgyerekes édesanyák írás-olvasás készségét és érzelmi intelligenciáját fejlesztette mesekönyvekkel. Ezáltal egy házi mesekönyvtár jött létre, ami sok családnál újdonságot jelentett. A program első növendékei most másodikosok, és tisztán látható, mennyivel jobb a szövegértésük a társaikhoz képest.

Ez alakult át később anyakörré, ahol szintén az anyukák és a kisgyermekeik voltak a fókuszban. Ahogy Kata mondja: „folyamatosan egymástól tanultunk: én hoztam azt a tudást, amit megszereztem az egyetemen, például a beszédfejlesztésről, közben meg folyamatosan azt tanultam, mit jelent édesanyának, feleségnek lenni. Hogy mennyire elképesztőek ezek a nők, mint Szilvi is, akik igyekeznek mindent előteremteni a gyerekeiknek”.

Farkas Norbert / 24.hu

Szilvi legnagyobb gyermeke, Laura egyébként már 15 éves, kitűnő tanuló. Németből nyelvvizsgát is szerzett, most az angol a cél. Illetve a továbbtanulás. Ő saját tapasztalatai alapján is mondhatja, hogy nagyon szeretnek idejárni a gyerekek, hiszen egyszerre tanulnak, játszanak, az egyesület munkatársai személyében pedig még egy lelki társat is kapnak maguk mellé. És, ahogy Szilvi mondja: biztosan ők is érzik, mennyi felkészülés van itt mindenben.

Másképp tudunk foglalkozni itt a gyerekekkel, több lehetőség van egyéni figyelemre, ami elmondhatatlanul fontos. Teljesen rájuk építjük az anyagokat, úgy, hogy érdekelje őket, hiszen fontos az is, hogy képesek legyünk motiválni őket. Sokszor élnek meg kudarcot az iskolában, kellenek a sikerélmények

– hangsúlyozza Judó. Így is probléma olykor, hogy útba esik a gyerekeknek a focipálya, így előfordul, hogy nem jutnak el végül hozzájuk.

És hogy mire van leginkább szüksége ezeknek a gyerekeknek? Kata szerint nem is kérdés: „hogy szeressük őket”.

Farkas Norbert / 24.hu

A következő programötlet mindig a helyi közösségből érkezik. Nemrég például azzal keresték meg őket többen, hogy jó volna, ha az iskolakezdés előtt valamiféle fejlesztést tartanának a gyerekeknek, úgyhogy most szeptembertől egy iskola-előkészítő indítását tervezik. Fontosnak tartják, hogy egy hat-hétéves gyereknek ne rögtön kudarccal induljanak az iskolás évek.

Az egyik kislány például, mesélik, csillogó szemekkel, energiával tele vágott neki az iskolának, látszott rajta, hogy mindent meg akar tanulni. Ma viszont csak a szomorúságot látják rajta amiatt, hogy nem tudja tartani a lépést a többiekkel. Egy kisfiú pedig a tanodában simán szoroz fejben két-háromjegyű számokat, miközben az iskolai csoportban meggyűlik a baja a matematikával – mert szóródik a figyelme. Ennyit számít a közeg ezeknek a gyerekeknek.

A korai fejlesztésnek, úgy tűnik, most jött el az ideje, mondja Judó, aki biztos benne, hogyha ezt még teljesen ismeretlenül akkor akarja elindítani, amikor két és fél éve idejött, nem működött volna, kellett ennyi idő ahhoz, hogy kiépülhessen a bizalom közte és a faluban élő édesanyák között. Akik így már tudják, hogy van egy hely, ahol nyugodtan elmondhatják bármilyen problémájukat.

Nem az történik, hogy mi itt dolgozunk a roma emberekért, hanem mi a roma emberekkel dolgozunk. Ez teljesen más szemlélet. Mindig a felmerülő helyi igényekre épültek a programok. Ezek tervezését, megvalósítását és monitorozását is közösen végezzük.

A Csodaműhely Egyesület továbbra is tele van tervekkel és álmokkal, igaz, idő meg pénz nem mindig áll rendelkezésre ezek megvalósításához. Ám ha az álmaik találkoznak a csobánkaiak igényeivel, akkor mindent megtesznek azért, hogy azokból valóság legyen.