Belföld

Szabadlábra helyezték a Kósa Lajost 4,3 milliárd euróval hitegető csengeri örökösnőt

Szabadlábra helyezik a Kósa Lajost 4,3 milliárd euróval hitegető csengeri örökösnőként elhíresült P. Máriát, miután letelt az a három év, amit előzetes letartóztatásban lehetett tartani, írja a Népszava, az asszony ügyvédjére, Helmeczy Lászlóra hivatkozva.

Az asszonyt 2018 szeptemberében tartóztatták le. Ügyészség szerint 2009-től több személytől és cégtől kért kölcsön nagyobb összegeket arra hivatkozva, hogy azokat a Németországban elhunyt édesapja halála után neki járó, nagy összegű hagyatékból szándékozik visszafizetni. A határidők lejártát követően a kölcsönvett összegeket nem fizette vissza, amivel 20 sértettnek közel 778 millió forintos kárt okozott, amelyből csak néhány millió forint térült meg. Az ügyészség tíz év szabadságvesztést kért rá beismerés esetére, de az asszony nem kötött alkut.

Kapcsolódó
Kósa Lajos svájci bankokba is elment a csengeri „örökösnővel”
Két bankban és egy ügyvédnél is jártak közösen,

P. Mária akkor vált országosan ismertté, amikor kiderült, hogy többek közt Kósa Lajost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét is egy állítólagos 1300 milliárd forintos mesés hagyatékkal hitegette.

Az asszony azt állította, hogy ő az örököse a felfoghatatlan vagyonnak, amit Kósa is elhitt. A nő befektetési tanácsokat kért a Fidesz politikusától, akivel többször is találkozott, és egy megállapodást is aláírtak közjegyző előtt. Kósa később elismerte a dokumentum valódiságát, de csalónak nevezte P. Máriát. Az asszony a korábbi vallomásában azt mondta, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert senkit nem tartott tévedésben és nem is tévesztett meg.

Kapcsolódó

Frissítünk!

A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint a Mátészalkai Járásbíróság már el is rendelte az asszony bűnügyi felügyeletét. Közleményükben azt írták, hogy az asszony engedély nélkül nem hagyhatja el Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye közigazgatási területét és hetente jelentkeznie kell az illetékes rendőrkapitányságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik