Belföld

Parragh László szerint nincs miért bocsánatot kérnie

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Nem gondolja, hogy megsértette a tanárokat, meglepte a szakszervezetek vehemens reakciója, mondta Parragh László az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ugyanis korábban egy interjúban azt mondta, a bérezés mellett a tanárokat és a tűzoltókat más is motiválhatja, előbbiek esetében „ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek”, a tűzoltókat pedig szerinte „a társadalmi megbecsültség és az adrenalinlöket” motiválhatja.

Parragh a műsorban úgy fogalmazott:

Én is voltam fiatal. Az embernek vannak álmai, vágyai, motivációi, és ez a motiváció nem mindig kizárólag a pénz. Én például tanár akartam lenni, annyira felnéztem a tanáraimra.

Elmondása szerint „van hivatástudat is a világon, ennek a kettőnek az egyvelege, ami a pályaválasztásban meghatároz”. Nem gondolja, hogy van miért bocsánatot kérnie, mert „nagyra becsüli a pedagógusokat”. Parragh úgy gondolja, szükség lenne béremelésre a pedagógusoknál, de szerinte „minden béremelést úgy kell kezdeni, hogy megnézzük, miből lehet emelni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik