Belföld

Nem engedték be védettségi nélkül, fegyverrel lőtt a biztonsági őrökre

Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy 36 éves férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt. A férfi egy miskolci szórakozóhelyre akart bejutni, de a biztonsági őrök elküldték, mert nem volt védettségi igazolványa. Ekkor megöléssel fenyegette az őröket és a gáz-riasztó fegyverével rájuk lőtt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi tavaly július közepén, éjszaka, tíz fős társasággal érkezett az egyik Miskolc belvárosában lévő szórakozóhelyre. A biztonsági őrök azonban nem engedték be, mivel nem volt védettségi igazolványa.

A férfi emiatt felháborodott, ordítozott, mire barátai elvitték a parkolóba azért, hogy elmenjenek. A férfi azonban hirtelen kiszállt a kocsiból, odament a szórakozóhely hátsó kerthelyiségéhez, és az ott tartózkodó emberek, valamint a biztonsági őrök felé azt kiabálta, hogy megöl mindenkit. Ezután elővette a gáz-riasztó fegyverét, és a biztonsági őrök irányába lőtt.

A cselekmény során személyi sérülés nem történt. Az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást kért az elkövetőre azzal, hogy kobozzák el a gázfegyverét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik