Belföld

Vallott a négyéves kisfiún és hatéves kislányon szexuális erőszakot elkövető 15 éves fiú

Borzalmas szexuális bűncselekmény történt egy borsodi kistelepülésen. Egy 15 éves fiú követett el szexuális erőszakot egy vele együtt lakó négyéves kisfiún és egy hatéves kislányon a nevelőszüleinél.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője lapunk megkeresésére azt mondta, hogy az pszichológusi szakértői vélemény szerint a szexuális erőszak bűntettével vádolt fiatal a korához képest kevésbé tudja kontrollálni a szexuális késztetéseit, de ez nincs kihatással a belátási képességeire, azaz beszámítható.

Kérdésünkre elmondta még, hogy a fiú beismerte a bűncselekmény elkövetését, de a tettére nem adott különösebb magyarázatot.

A 15 éves fiú egy nevelőszülői háztartásban élt négyéves kisfiúval és a hatéves kislánnyal. A vádhatóság úgy fogalmazott, hogy 2020 június közepén a vádlott a délutáni alvásidőben bement a kislány szobájába és szexuális cselekményt követett el a gyermek sérelmére.

Ezt követően néhány hét múlva a délelőtti órákban a fiatal átment kisfiú szobájába és az ő sérelmére szexuális cselekményt végzett, majd azt mondta a gyereknek, hogy a történtekről ne beszéljen senkinek sem.

A gyermek ezt megígérte, azonban másnap, amikor alváshoz készülődött, a nevelőszülője édesanyjának elmondta, hogy mi történt vele. aki erről tájékoztatta a nevelőszülőt.

A nevelőszülő kikérdezte a gyermeket, így szerzett tudomást a gondozásában lévő gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszakról. A 15 éves fiú beismerte a tettét, és elmondta, hogy hétéves kora él a nevelőszülőknél, és öt testvére van. 

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kért a fiatalra pártfogó felügyelet egyidejű elrendelésével. Emellett arra is indítványt tettek, hogy tiltsák el a kamaszt minden olyan foglalkozástól, és tevékenységtől, ahol 18 év alatti személlyel kapcsolatba léphet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik