Belföld

Megölte az anyósát, majd azt mondta, leesett a lépcsőn

police.hu
police.hu

Hamarosan vádat emelhet az ügyészség azzal a 36 éves tatabányai férfival szemben, aki tavaly júniusban megölte az anyósát, majd balesetnek próbálta meg beállítani a hozzátartozója halálát.

A megalapozott gyanú szerint a férfi egy előzetes szóváltást követően olyan súlyosan bántalmazta anyósát, több alkalommal, nagy erővel a fején és a felsőtestén, hogy a nő a helyszínen meghalt.

A férfi a történtek után bejelentést tett a rendőrségen, és azt állította, hogy amikor hazaért, holtan találta az anyósát, aki valószínűleg leesett a lépcsőn.  A kiérkező rendőrök lefolytatták a helyszíni szemlét, és eljárást indítottak a körülmények tisztázása érdekében, és kiderült, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói ezt követően gyanúsítottként hallgatták ki az áldozat vejét, a 36 éves T. Nándort. Ellene védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Értesüléseink szerint az állhat a bűncselekmény mögött, hogy a férfinak megromlott a kapcsolata az élettársával, és az anyósa azt akarta, hogy költözzön el a lakásukból. A rendőrség lezárta a nyomozást, és már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik