Belföld

Nyolc éven át erőszakolta a nevelt kislányát egy tűzoltó, és a gyerek anyja is segített neki

Nyolc éven át erőszakoskodott az élettársa előző kapcsolatból született kislányával egy tűzoltó. A kislány anyja semmit nem tett, amikor tudomására jutott a dolog, hanem aktív részese lett a brutális szexuális erőszaknak.

Értesüléseink szerint a munkáltató már meg is tette a szükséges munkajogi intézkedéseket a kislányt rendszeresen meg is erőszakoló tűzoltóval szemben.

Kovács Katalin, a Központi Katonai Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított pár mindkét tagja tagadta a bűnösségét.

Azzal védekeztek, hogy nem történt meg az eset és a gyerek befolyásolva van a vallomása megtételében

– mondta lapunknak az ügyész.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indított nyomozást a középkorú férfi és élettársa ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a negyvenes éveiben járó férfi a gyerek két éves kora óta él élettársi kapcsolatban a kislány anyjával, és azóta közösen nevelik a nő előző kapcsolatából született lányát.

A megalapozott gyanú szerint a férfi testi erejét kihasználva, veréssel, megöléssel történő fenyegetéssel törte meg a kislánynak az ellenállását, akivel tíz éves kora óta erőszakoskodott. Az ügyészség tájékoztatása szerint az abúzus kezdetben napi, később heti rendszerességgel érte a gyermeket, és a bántalmazás addig tartott, amíg a kislány a 18. születésnapja körül el nem költözött hazulról.

A lány anyja időközben tudomást szerzett a történtekről, azonban nem vetett véget az erőszaknak, hanem később, néhány alkalommal ő is részt vett a gyermekkel szembeni szexuális cselekmények elvégzésében, illetve azok tűrésére kényszerítésében. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és letartóztatta a párt. A tűzoltó 10 évtől 20 évig terjedő, az élettársa pedig 5 évtől 15 évig terjedő börtönt kaphat bizonyítottság esetén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik