Belföld

Megalázta és padba verte a kisgyerekek fejét egy Veszprém megyei tanítónő

Vádat emelt a Veszprémi Járási Ügyészség egy Veszprém megyei tanítónő ellen, mert több ízben is megalázta és bántalmazta a rá bízott gyermekeket.

A Veszprém Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az 56 éves elkövető több mint két évtizede dolgozott pedagógusként, és 2013 óta tanított a Veszprém megyei általános iskolában, ahol ismert volt a túlzott szigorúságáról. A tanítványaival szemben visszatérően durva, megalázó kifejezéseket használt, előfordult, hogy felrugdosta a gyerekek iskolatáskáit, és földhöz vágta a füzeteiket.

Egy testvérpárral szemben, akik közül a fiú 2017-ben nyolcévesen, húga pedig 2019-ben hétévesen lett a tanítványa, szintén durva módszereket alkalmazott. A fiút egyszer úgy megütötte, hogy az a padba verte a fejét és vérezni kezdett a szája. A kislány értelmi képességeire hibás házi feladata miatt tett bántó kijelentéseket, előfordult, hogy büntetésből elvette a tízóraiját, egy rossz feladatmegoldás miatt pedig szinte az összes lapot kitépte a füzetéből.

2020 elején egy rossz feladatmegoldást követően homlokon ütötte a padban ülő gyermeket, aki a mögötte lévő padba verte a fejét. A gyermekeket ezt követően másik iskolába íratták, ahol meg is szűntek a problémáik-

Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a tanítónőre, valamint indítványozta a tizennyolc év alattiak nevelésétől való eltiltását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik