Belföld

Valótlanul dokumentálta a doktornő, hogy beadta gyermek védőoltásait

Harmadfokú eljárásban folytatódik az ismét elítélt házi gyermekorvosnő büntetőügye A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményében azt írta, hogy a korábban az agárdi csecsemőt éheztetők büntetőügyében foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt felelősségre vont doktornő ellen a Budapesti X. és XVIII. kerületi ügyészség még 2017-ben emelt vádat harmadrendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly január 28-án kelt elsőfokú ítéletével felmentette a doktornőt az ellene emelt vád alól, mely határozat ellen az ügyész a vádlott terhére fellebbezett.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék idén március 4-én kihirdetett ítéletével a doktornőt bűnösnek mondta ki harmadrendbeli folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében, amelyért halmazati büntetésül kétmillió forint pénzbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta orvosi foglalkozásától.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a vádlott még 2011-ben egy fővárosi kerületben házi gyermekorvosként dolgozott, és egy 2011 őszén született gyermek esetében 2011 októbere és 2013 júliusa között több alkalommal valótlanul dokumentálta oltóorvosi hatósági jogkörében eljárva, hogy beadta a csecsemő kötelező védőoltásait.

Miután a vádlottal kapcsolatot tartó apa 2014. évben meghalt, a gyermek anyja egy másik gyermekorvoshoz fordult, aki feltárta: a kisfiú addig az időpontig valójában nem kapta meg a kötelező védőoltásokat, amelyeket pótolt.

A közlemény szerint a másodfokú ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál, hogy a harmadfokú eljárásban a bíróság az ítéleti minősítést pontosítsa, rendelkezzen a felmerült szakértői díjról, egyebekben pedig a Fővárosi Törvényszék ítéletét hagyja helyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik