Belföld

Čaputová: Magyarország álláspontja csalódás számunkra

Alik KEPLICZ / AFP
Alik KEPLICZ / AFP

Zuzana Čaputová szlovák államfő csalódását fejezte ki Magyarország olajembargóval kapcsolatos elutasító álláspontja miatt. Čaputová erről Andrzej Duda lengyel elnökkel folytatott találkozója után beszélt – írja a Napunk című független szlovákiai lap. A két államfő a beszámoló szerint emellett egyetértérétését fejezte ki, hogy továbbra is támogatni kell Ukrajnát, egyebek mellett az EU-tagság ügyében is.

Szlovákia az EU egységes álláspontját képviseli, ami az olajembargóra is kiterjed. Fontos az EU-országok és az egész világ egysége a kérdésben. Magyarország álláspontja ettől eltér, ami csalódást jelent számunkra

– fogalmazott a szlovák államfő, aki hozzátette, Szlovákiának az orosz kőolaj behozatalának teljes leállításához átmeneti időszakra van szüksége, hogy a szükséges infrastruktúra kiépülhessen, illetve a technológiai átállás megtörténjen.

Orbán Viktor kormányának hozzáállása a ugyanakkor a szlovák köztársasági elnök szerint kétségessé teszi a Visegrádi Együttműködés alapelvének a működését, ami szerinte az egység.

Andrzej Duda lengyel államfő a lap szerint arról beszélt, hogy Lengyelország már idén függetlenedhet az orosz gáztól és kőolajtól.

Oroszország fegyverként használja nyersanyagkészleteit

– indokolta a lépést a lengyel elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik