Belföld

220 ezer helyett több mint 2 és fél milliót fizettettek ki egy 84 éves bátai férfival az új ereszért

police.hu
police.hu

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 48 éves budapesti férfival szemben, aki több mint két és fél millió forintot kért egy bátai nyugdíjastól az új ereszért.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 84 éves férfi tett feljelentést tavaly márciusban ismeretlen tettes ellen, miután 2 millió 650 ezret csaltak ki tőle a csatorna kicserélésére.

Elmondta, hogy pár nappal korábban megjelent a házánál egy brigád azzal, hogy a családi házán lecserélnék az ereszcsatornát, ha igényt tart rá. Az alku 30 ezres munkadíjról és az anyagköltségről szólt, így ő „megrendelte” a munkát.

El is kezdték lecserélni a csatornát, a munkával nagyjából másfél óra alatt végeztek, majd aláírattak egy papírt a „megrendelővel”, de abból egy példányt sem adtak át. Ekkor kérték a munka-és anyagdíjat, ami több mint 2,5 millió forint volt.

Az idős férfi meglepődött ugyan, de készpénzben kifizette az összeget. Csak később vált gyanússá a számára, hogy az elvégzett munka és az érte kért ár nincs arányban egymással, s becsapták.

Az ügyben beszerzett szakértői vélemény szerint az elvégzett munka anyaggal együtt 220 ezer forint körüli értéket képvisel. A nyomozás során egy Ford Galaxy mozgása és adatai alapján került képbe az elkövetéssel kapcsolatba hozható, Pesten élő 48 éves férfi.  A rendőrök a kérdéses autót, valamint készpénzt is lefoglaltak tőle a nála tartott kutatás során, így a kár egy része megtérült.

A csalással gyanúsított férfi végig tagadta, hogy becsapta volna az idős férfit. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik