Belföld

Életfogytiglan vár a késélezéssel házaló, ollóval szurkáló férfire

Emberölés kísérlete miatt állatja bíróság elé a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség azt a késélezéssel házaló, többszörös visszaeső férfit, aki ollóval szurkált össze egy 64 éves férfit Győrben, mert elküldte.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség  tájékoztatása szerint a férfi vonattal érkezett tavaly ősszel Győrbe azért, hogy szolgáltatásaival, ollók és kések élezésével házaljon. Az utazása során meglopott egy hölgyet, ezért őt a bíróság 450 ezres pénzbüntetésre ítélte.

Győrbe érkezését követően a férfi ismeretlen házakba csengetett be, és a szolgáltatásait ajánlgatta. Az áldozat családjához is becsengetett, azonban oda nem jutott be, mert a férfi már a lépcsőházban útját állta az elkövetőnek.

Az elkövető ekkor először mellkasával próbálta a lakásokhoz vezető lépcső elől ellökni az útjában álló lakót, majd ököllel ütlegelni kezdte. Megütötte az arcán és a mellkasán is, ezt követően pedig a kezében lévő ollóval sújtott le legalább négyszer.

A szúrások két esetben a lakó karjait, két esetben pedig a mellkasát érték, létfontosságú szervek és nagyerek közelében. A ténylegesen kialakult könnyű sérüléseknél súlyosabb sérülések azért nem következtek be, mert a megszurkált férfi védekezett. A kiabálást hallva az áldozat segítségére sietett a családja, ekkor a férfi elmenekült a helyszínről.

Az ügyészség azt közölte, hogy a férfit márt többször is elítélték korábban emberölés bűntettének kísérlete és rablások miatt is emiatt erőszakos többszörös visszaesőnek minősül. Jelenleg is szabadságvesztés büntetés hatálya alatt áll, ezért vele szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásának van helye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik