Belföld

Csíkos nyugágyak, meztelen fenekek, locsolókanna-erdők – így műveltük kertjeinket

Album003 / Fortepan
Album003 / Fortepan
Szociális telepek liliputi birtokai, elegáns parkok a budai villák körül, hétvégi telkek a domboldalon. A lehetőségeik mások voltak ugyan, de a különböző kertek művelői egy valamiben hasonlítottak egymásra: el sem tudták képzelni az életüket a gondosan körbekerített birodalmuk nélkül. Derűs is a kerti fotók szinte minden szereplőjének az arca – még akkor is, ha már tizedszer kellett megtölteniük a nehéz locsolókannát, vagy épp most cipelték fel a pincéből a vederben a gránátalmát.

Muskátli és pünkösdi rózsa, rozmaring és szegfű, mályva és sarkantyúvirág. A kiskertek népszerű dísznövényei voltak száz évvel ezelőtt sok más társukkal együtt, és bár került melléjük számtalan újdonság, divatba jöttek, majd eltűntek különlegességek, a felsoroltak a mai kertekben is ott virítanak. Az égőszerelem, a pulykaméreg, a Kossuth-hajnalka vagy a Szent Antal lilioma hallatán ma már inkább a Google-höz fordulunk, a korabeli kertkedvelők azonban ezeket is gond nélkül beazonosították.

Vincent Till Baumgartner / Fortepan 1901.
Fortepan 1917. 

Mert kertészkedett mindenki. Ha nem is ez az első, ami a múlt század fordulójának hétköznapjairól eszünkbe jut, a Fortepan legkorábbi felvételeiből kiderül, hogy a pár generációval előttünk élők kétségkívül többre értékelték a kertművészetet, fontosabbnak érezték a rendezett zöld környezetet. Ezt bizonyítják a képeken látható városi parkok, birtokok, utcai fasorok is, de maradjunk ezúttal a kis, privát kerteknél.

Fortepan 1918.

A családi házak kertjében és udvarán festői látvány tárul elénk: dézsákban és a ma igen népszerű magaságyáshoz hasonló ládákban, ágyásokban és kissé kopott cserepekben hajladoznak a leánderek, a paradicsomok és persze a rózsák. A falon vadszőlő kúszik, és szinte nincs kertet ábrázoló fénykép gyümölcsfa nélkül.

Schmidt Albin / Fortepan 1938.
Szekrényesy Réka / Fortepan 1915.

A kiskert fogalma ekkortájt kapott értelmet. A vidéki házakhoz kert és udvar kapcsolódott ezer és egy funkcióval, kiskertről nemigen volt értelme beszélni. A nagyvárosi házak vagy a külvárosi viskók bérlőinek pedig egyszerűen nem jutott kert. A faluról bérkaszárnyákba költözőknek rettenetesen hiányozhatott a kertművelés és persze a megtermelt zöldség meg gyümölcs is.

Fortepan 1918.

A 20. század első évtizedében egészen modern próbálkozást láthatunk. Bécsi, belgiumi, de főképp német mintára Debrecenben kerttelepeket létesítettek munkásoknak. Szántó Győző gyáros földeket bérelt a város szélén, kis parcellákra osztotta, és miután ellátta kerítésekkel, kutakkal, sőt, még játszótérrel is, jutányos áron bérbe adta néhány száz családnak. Nagy volt az érdeklődés, még nagyobb a lelkesedés, a sajtó új telepeket remélt és követelt országszerte. Követelt, mert Szántó úr a saját vagyonát költötte, miközben nyugaton az önkormányzatok álltak az ilyesmi mellé.

Ormos Imre/ Ormos Imre Alapítvány / Fortepan Dr. Schreber kiskert egyesület Lipcsében (ma Kleingärtnerverein „Dr. Schreber” e. V.) 1938 körül.

Az elemzők szerint a kezdeményezés haszna nem csupán a termények értékében mérhető, hanem abban is, hogy a családfők a kocsma helyett (remélhetőleg) gyomlálni és szüretelni járnak majd, és hogy a kertművelést végső soron aktív pihenésként is fel lehet fogni. A Budapesti Hírlap tudósítója 1909-ben a debreceni zöld kapukon olvasható nevek láttán – Csokonai-, Lilla-, Attila- vagy Árpád-telep – egyenesen ezt írta: „Adjatok egy kis darab virágzó termőföldet a legelkeseredettebb világpolgárnak, és jó hazafi lesz abból, és nem vándorol egykönnyen ki.”

Fortepan 1954.
Kozma Krisztina / Fortepan Kesztölc, 1930.

Akik többre vágytak pár málnabokornál, illetve az elegáns villák, nyaralók tulajdonosai páratlan gazdagságú faiskolákban és kiállításokon nézelődhettek. Schrikker Sándor vagy Unghváry László, majd örökösei cége az országhatárokon túl is ismert volt. Árjegyzékeik izgalmas olvasmányok, mesés növénynevekkel és leírásokkal, szaktanácsokkal. Unghváryék rózsából többszáz fajtát tartottak, de mogyoróból is 20 félét, almából pedig több tucatot. A Danzigi bordást például így ajánlották: „október-decemberben érő, gyönyörű karmazsinpiros színű piaci- és csemegealma. Szép, fehér húsa miatt aszalványkészítésre igen alkalmas.”

Az igényes termelők vásárolhattak a József főherceg alcsúti parkjában működő gyümölcs- és díszfaiskola ritka fafajtáiból és cserjéiből is.

Ormos Imre/ Ormos Imre Alapítvány / Fortepan Schrikker Sándor faiskolájának és rózsakertészetének kiállítása az Országos Magyar Kertészeti Egyesület rendezésében 1938. április 28-tól május 9-ig tartó tavaszi kertészeti és virágkiállításon a Városligetben.
Ormos Imre/ Ormos Imre Alapítvány / Fortepan

Aki ki akarta tanulni a szakmát, az a vincellér- és kertészképzők mellett gazdasági iskolákban próbálkozhatott, emblematikus intézmény volt a keszthelyi tanintézet vagy a gellérthegyi kertészeti akadémia.

Berényi Márta / Fortepan Kertművelés a kiskunfélegyházi Constantinum iskolában 1939 körül.
Urbán Tamás / Fortepan A Művelődésügyi Minisztérium 2. sz. Fiúnevelő Intézetének kertészetében Aszódon 1975-ben.
Madách Gimnázium / Fortepan Építőtábor 1982-ben.

A kiskerttelepek további terjedésének gátat szabott a nagy háború, pedig a fővárosban is készülődtek mérsékelt áron bérbe adható kertek alapítására.

A két világháború között is napirenden volt a kertes munkásházak építésének kérdése, létesült is néhány szellős tisztviselőtelep, de ha az archívumunkban rákeresünk a kertekre, akkor ebből a korból (is) jellemzően jókora privát kertekben, tágas teraszokon exponált felvételek ugranak elénk. Csíkos nyugággyal, rózsagömbbel, elegáns háziasszonnyal, szépen terített asztallal.

Ormos Imre/ Ormos Imre Alapítvány / Fortepan Kert a Wekerle-telepen az 1930-as évek végén.
Ormos Imre/ Ormos Imre Alapítvány / Fortepan A balatonakarattyai Hosszúmező utca és a Csaba utca sarkán álló nyaraló kertje 1939-ben.

Különös hangulatú kép mutatja a második világháború idejéből a budai Döbrentei teret, ahol – ahogyan Angliában, Berlinben vagy a washingtoni Fehér Ház körül – káposztát termeltek a parkban. A válságkerteket a közösségi kertek elődeinek tartják, bár egyértelműen az élelmiszerhiánytól való félelem szülte őket.

Fortepan Válságkert az 1. kerületi Döbrentei utca végén 1942-ben. Háttérben Gömbös Gyula szobra.

A háború a gyümölcsfákat sem kímélte, rengeteg pusztult el belőlük. A pesti kerttulajdonosoknak a háború után néhány évvel megalakított Kertgondozó Vállalat igyekezett segíteni. Csemete-elárusítóhelyeket létesítettek, ahol állami (államosított) faiskolák csemetéit kínálták. Az árucikkek leírásánál a korábbinál egyszerűbb nyelvre törekedtek: „A Budaörsi úton, a 40-es autóbusz Faiskola megállójánál lévő telepen első osztályú, legjobb fajtájú őszibarack csemetét kapni.”

A Kertgondozó Vállalatot a Városi Tanács végrehajtó bizottsága a KIK (Közületi Ingatlanközpont) kezelésben lévő budapesti kertek karbantartására létesítette. A tőlük vásárolt csemetéket helyszínre szállítják és el is ültetik a vállalat dolgozói – ígérték.

Horváth Lajos / Fortepan 1934.

1953-ben azt írták a lapok, hogy a fővárosiak szívesen kötnek szerződést a vállalattal, és hogy már több mint négyezer fát ápolnak így. 1957-ben viszont azt, hogy „a háztáji gyümölcsösök 10–15 százalékát gondozzák. Ez kevés, de a mostani létszámmal a vállalat többet nem tudna magára vállalni, másrészt – és ez a fő ok – a fatulajdonosok nem szívesen áldoznak az egész évi szakszerű ápolásra.”

Höfler Tibor gyűjtemény / Privát Fotó és Film Archívum / Fortepan 1930-as évek.

Azt is problémának látták, hogy a társasházasított fővárosi házak, villák kertjében lévő gyümölcsfáknak nem igazán volt gazdájuk. „A budai villák lakói csináltak ugyan valamelyes felosztást, amelynek értelmében egy-egy fa jutott egy lakóra, a termést le is szedték, de arra már nem gondoltak – tisztelet a kivételnek –, hogy rendszeres ápolás nélkül nincs jövője a gyümölcsfának.”

Fortepan 1973.

„…a négyszögöl napjainkban nemcsak mértékegység, hanem jelkép is. Azé a jelenségé, amely a hétvégi kikapcsolódásra törekvő városlakó fokozódó »telekéhségében« nyilvánul meg. Az üdülés céljait szolgáló parcellák iránt évről évre nő a kereslet, a fő ok: a menekülés a rohanó élettempó, a városi élet káros környezeti hatásai elől.” Ez a leírás már 1971-ből, a Budapest folyóiratból való. A lap ismertette a cikkében egy fővárosi intézményben tartott közvélemény-kutatás eredményeit is.

Mészáros Zoltán / Fortepan Dr. Szabó Árpád mérnök, tanár kaktuszgyűjteménye a XII. kerületi Sashegyi út 1. alatti épület tetején.
Bojár Sándor / Fortepan 1960-as évek vége.

A válaszadók 38 százaléka nem szeretne (hétvégi ház építésére is alkalmas) telket, mert már van neki, derült ki a kutatásból, 58 százalékuk azonban vágyott rá. Csaknem mindenki úgy gondolta, hogy a munka után a legjobb és legegészségesebb kikapcsolódást a szabadban tevékenykedés, a kertészkedés jelentheti.

Galéria
Umann Kornél / Fortepan
Budapest, XVIII. kerület, 1969.

Csíkos nyugágyak, meztelen fenekek, locsolókanna-erdők – így műveltük kertjeinket

Fotó megosztása:

Forró témának számított. Nem volt elég telek, az áruk meredeken emelkedett különösen a népszerű helyeken. Akik ügyesen többhöz is hozzájutottak, azokat spekulánsnak bélyegezték. A kormány végül mindent szabályok közé szorított. Országszerte parcelláztak, de a közművek kiépítésénél az állam nemigen tudott lépést tartani saját magával. Pedig felismerték a telkek népgazdasági jelentőségét: 1975-ben felmérések szerint másfél millió család foglalkozott kertészkedéssel, hétvégi és egyéb telkeken és családi házak körül. A zöldség- és gyümölcsszükségletek körülbelül felét ekkoriban a kiskertek adhatták. De még 1985-ben is arról írtak a lapok, hogy a kiskerttulajdonosok tevékenysége jelentősen befolyásolja a zöldség-gyümölcs ellátást.

Móra András / Fortepan Bolgárkertészet a mai újpalotai lakótelep helyén 1960 körül. A háttérben Rákospalota házai.
Kovács Márton Ernő / Fortepan 1946.

Aki nem spekulált, hanem tényleg a madárfüttyöt és a frissen szedett barack aromáját kereste, az örült, hogy a ’70-es évekre javult a vetőmagellátás, de bosszankodott, hogy kevés volt facsemetéből és szőlőtőből. Szemfülesnek kellett lennie a kerti gépeket illetően, mert nagy ritkán japán, olasz, svájci permetezők és fűnyírók érkeztek egy-egy boltba. A Népfront kertészklubjaiban és szakcsoportjaiban pedig előadásokat hallgathatott, mit is ültessen a hétvégi telekre, ott elvégre nem lehet szó rendszeres, netán napi locsolásról.

Album003 / Fortepan 1955.
Fortepan 1982.

És a nagy lakótelepek népe? Virágokat, bokrokat ültettek lelkesen az épület és a járda közötti kis földsávba, előfordult, hogy már az előtt, hogy a központi parkosítás kezdetét vette volna a telepen. A tervezőmérnökök örültek a lakók igyekezetének, és bár nem tudták, „hogy vajon ez már a kulturáltan urbanizálódó ember környezetalakítási igényéből, vagy a félig-meddig még falusi ember kiskert utáni nosztalgiájából fakad-e”, azt látták, hogy az „előkert tudatos formálása nagyban segítheti az épületek környezetbe illesztését.”

Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

Az íráshoz korabeli napi- és hetilapok cikkeit használtuk fel, amelyeket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével szemléztünk.

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/kiskert

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik