Belföld

Robin Hood városában bujkált a magyar unokázós csaló

H. József Tamást egy nottinghami motelben fogták el.

A 35 éves magyar férfit unokázós csalással gyanúsítják. Ellene két éve indult büntetőeljárás, a bíróság akkor bűnügyi felügyeletet rendelt el. H. József Tamás elektronikus nyomkövetőt kapott, de azt levágta és megszökött – írja a police.hu.

Tavaly év végén nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztály nyomozói kiderítették, az Egyesült Királyságba, Birminghambe szökött. Ott nem tudták elfogni, elmenekült, végül a tolvajok fejedelmének városában – egy nottinghami motelben ütöttek rajta az angol rendőrök. Kiadatásáról később döntenek.

H. József Tamást annak idején trükkös módszerrel fogták el a magyar rendőrök. Társával hét éve telefonon hívott fel egy 70 éves nőt, az unokájának adta ki magát. Közölte, több mint egymillió forintos tartozása miatt megverték. Kérte, teremtsék elő az összeget.

A sértettek értesítették a rendőrséget, akik a helyszínre mentek. Míg a nyomozók a lakásban voltak, a csalók újra telefonáltak. Ekkor az egyik nyomozó magát a nagypapának adta ki, egyeztetett a pénz átadásáról, majd a csalókat a sértettek háza előtt elfogták.

Kapcsolódó
Átlépték az országhatárt az unokázós csalók
Új évaddal és új felállásban jelentkezik a 24.hu podcastsorozata, a Tangó és Kes. Bezsenyi Tamás párja mostantól Pándi Ákos magándetektív, egykori rendőrnyomozó lesz. Az új éra első adásában az unokázós csalások világával foglalkozunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik