Belföld

Hack Péter: Kövér László szankciói problémásak  

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
A tanszékvezető egyetemi tanár szerint azért nem lehet büntetni valakit, mert rossz véleménye van az alaptörvényről.

A kormánypárti Magyar Nemzet méltatlan jelöltekként ír címlapján csütörtökön az ellenzéki politikusokról, akik a 24.hu információja szerint azért nem kaptak parlamenti tisztséget, mert Kövér László újraválasztott házelnök alkalmatlannak minősítette őket. Mint megírtuk, a DK a népjóléti bizottság elnökének Varju Lászlót, jegyzőnek Arató Gergelyt jelölte. Egyikük sem kapta meg a posztot és hoppon maradt Jámbor András (Párbeszéd) is.

A DK politikusai ellen az volt a kifogás, hogy az „alkotmányos rend ellen lázítottak”, míg Jámbornál az elhivatottságát kérdőjelezték meg. A Népszava az ügyről megkérdezte Hack Pétert, aki szerint szankciókat ízlés alapján kivetni, meglehetősen problémás.

Ennyi erővel több tízezer embert lehetne felelősségre vonni, amennyiben rossz véleménnyel vannak az Alaptörvényről.

Az ELTE Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára emlékeztetett rá,

nem ütközik semmilyen jogszabályba, ha valaki azt mondja az Országgyűlés plénuma előtt, hogy „az Alaptörvényt ki kell dobni a kukába”.

Hack Péter arra utalt, hogy Arató Gergely és Kövér László között az Országgyűlés őszi ülésszakán szóváltás alakult ki. Az ellenzéki politikus akkor mondta azt, hogy az Alaptörvény fabatkát sem ér, kukába kell hajítani. A jogvégzett házelnök ekkor figyelmeztette rá a képviselőt, hogy

ne lépje át a Büntető törvénykönyv tényállásainak határát, mert az, amit Ön mond az az alkotmányos rend elleni – egyelőre csak – uszítás, és nem szeretném, hogyha szervezkedéssé fajulna.

A Büntető Törvénykönyv valóban szankcionálja, aki előkészületet tesz az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására, de ez az államcsínyre, puccsra készülőkre vonatkozik, nem arra, aki rossz véleménnyel van az alkotmányos berendezkedésről.

Arató Gergelyé egy vélemény volt, Hack Péter szerint valószínűleg ezért nem is indult az ügyben eljárás, mert akik erről dönthettek volna, maguk is érzékelték, a kijelentés messze van attól, hogy büntethető lenne. A lap Kövér László döntésével kapcsolatban kereste az Országgyűlés Sajtóirodáját is, de választ még nem kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik