Belföld

Kilenc évet kértek a felesége unokahúgát szexre kényszerítő székesfehérvári férfire

Felesége unokahúgával fajtalankodott többször is egy 49 éves férfi Székesfehérváron. A Fejér Megyei Főügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött, akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt állítja bíróság elé a férfit.

Jászberényiné Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség kilenc év fegyházat és kilenc év közügyektől eltiltást kért a vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A vádirat szerint a férfi hét évvel ezelőtt ismerkedett meg a házastársával, a családi összejöveteleken pedig kapcsolatba került a kiskorú lánnyal is. A lány erősen kötődött a nagynénjéhez és családjához, és a befolyásuk alatt állt, mert elfogadta a véleményüket.

A férfi 2017. június 18-án arra kérte a felesége unokahúgát telefonon, hogy találkozzanak, amelybe a lány is beleegyezett, mivel játszani akart a nagynénje kutyájával. Az ügyészség azt közölte, hogy a férfi megkérte a lányt, hogy menjen vele a ház alagsorában lévő pincébe, majd kihasználva a fiatal akaratnyilvánításra képtelen állapotát, rokoni, családi viszonyukból, életkori különbségükből eredő befolyását, és szexuális cselekményt végzett vele.

A férfi ezt követően még 2020. februárjában és márciusában is erőszakoskodott a lánnyal, amelyről a kiskorú nem mert beszámolni a szüleinek. A fehérvári férfi tavaly március 21-én telefonon ismét felvette a kapcsolatot a lánnyal, azonban az üzenetváltást észlelte a felesége, így a cselekménye lelepleződött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik