Belföld

16 éves fiú késelt Siófokon, vádat emeltek ellene

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és kisebb értékű nemesfémre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség azzal a 16 éves siófoki fiatallal szemben, aki késével megszúrta ismerősét, továbbá egy másik család otthonából arany gyűrűket lopott.

A Somogy Megyei Főügyészség közleménye szerint a fiatalkorú fiú nevelésbe vétel alatt áll, de a kijelölt gyermekotthonból folyamatosan Siófokra szökött. Tavaly szeptemberében is az ismerőseinél volt Siófokon, amikor szóváltásba került a későbbi áldozatával A vita hevében a nála lévő késsel közepes erővel mellkason szúrt, az elülső hónaljvonalában az ismerősét, majd eldobta a kést és elszaladt.

ugyeszseg.hu

A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a szúrás közelében lévő mellüreg miatt azonban az életveszéllyel járó sérülés elmaradása csak a véletlenen múlt.

A fiú tavaly szeptemberben felmászott egy siófoki családi ház emeleti szobájába, ahonnan két gyűrűt tulajdonított el közel 100 ezer forint értékben. Az ügyészség felfüggesztett fogházat kért a fiúra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik