Belföld

Márciusban is látványosan kevesebb gyerek született

Getty Images
Getty Images

Az előzetes adatok szerint 2022 márciusában 6970 gyermek született, és 11 746-an haltak meg, 2021 áprilisa és 2022 márciusa között a születések száma 2,2, a halálozásoké 0,9 százalékkal csökkent – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.

Márciusban 6970 gyermek született, 11 százalékkal, 844-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez beleillik az elmúlt hónapokban kirajzolódott tendenciába. 2021 decemberében (7205) és 2022 januárjában (7342) már drasztikusan zuhant a született gyermekek száma Magyarországon, az utóbbi ráadásul minden idők legalacsonyabb hazai januári értéke volt. Februárban szintén 15 százalékos visszaesés volt tapasztalható az előző év azonos időszakához képest.

Tóth G. Csaba, a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet kutatója korábban a 24.hu-nak arról beszélt, ez egyedi hatás következménye lehet – bár ezt tudományosan is bizonyítani kell majd szerinte. Az okot egyelőre még csak sejteni lehet: ugyanis körülbelül kilenc hónappal korábban kezdődtek itthon a tömeges oltások. Márpedig ebben az időszakban a nők számára kevésbé volt javallott teherbe esni. Vagyis az oltások számának megugrása a születések számának visszaesését hozta – kilenchónapos eltolódással.

Kapcsolódó
Oltásaggódás állhat a lesújtó januári születésszám mögött
A Covid-járvány dacára öt észak-európai államban emelkedett a születésszám – különösen Izlandon és Finnországban. Érdemes ezt összevetni a magyar helyzettel: nálunk az idén januárban 20 százalékkal kevesebb újszülött jött a világra. De miért?

A KSH azt is közölte, idén márciusban 11 746-an haltak meg, 35 százalékkal, 6215-tel kevesebben, mint 2021 márciusában. A jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány harmadik hullámának tavaly márciusi magas bázisértéke. A járvány előtti utolsó évhez, 2019 márciusához képest 1,7 százalékkal magasabb az idei érték – írta a KSH.

A természetes fogyás a 2021 márciusi 10 147-tel szemben 4776 volt.

Márciusban 4541 pár kötött házasságot, ez 12 százalékkal, 593-mal kevesebb a 2021 márciusinál.

A közleményben kitértek arra is, hogy az elmúlt 12 hónapban 90 371 gyerek született, 2027-tel, 2,2 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. Idén a születések száma január-márciusban 12 százalékkal csökkent 2021 azonos időszakához képest.

148 574-en haltak meg, 0,9 százalékkal, 1394-gyel kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. A halálozások száma idén januárban 4,8, márciusban 35 százalékkal csökkent, míg februárban 3,8 százalékkal nőtt 2021 azonos hónapjaihoz képest.

Mivel a születések száma a halálozásokénál nagyobb mértékben csökkent, a természetes fogyás 58 203 fő volt, ami 1,1 százalékos emelkedést jelent a megelőző 12 hónap 57 570-es értékéhez képest.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,55 volt a megelőző 12 hónapra számított 1,57-hez képest.

2021. április és 2022. március között 70 292 pár kötött házasságot, ez 5,2 százalékkal, 3459-cel több az egy évvel korábbinál. Idén január-március között 14 százalékkal kevesebben kötöttek házasságot mint 2021 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 15,3 halálozás jutott. Az élveszületés 0,2, a halálozás 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2020. április-2021. március közötti időszakinál, ennek következtében a természetes fogyás 0,1 ezrelékponttal 6 ezrelékre emelkedett. Ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, 0,2 ezrelékponttal több, mint a megelőző 12 hónapban. A házasságkötési arányszám 7,2 ezrelék volt, 0,4 ezrelékponttal több, mint a 12 hónappal korábbi időszakban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik