Belföld

Kiraboltak egy józsefvárosi lottózót, 300 ezret kap a nyomravezető

police.hu
police.hu

Kiraboltak egy józsefvárosi lottózót. Az eset még tavaly december 13-án délután három körül történt, a BRFK most tette közzé a feltételezett elkövetőről készült felvételt.

A tettes bement a lottózóba, majd az ott dolgozótól a napi bevételt követelte és meglökte. A dolgozó nem sérült meg. Ezt követően a férfi benyúlt a kasszába, ahonnan több százezer forintot vett ki, mellyel elmenekült a helyszínről.

Budapest rendőrfőkapitánya bruttó 300 ezer forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. Ez csak annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy kilétével kapcsolatban olyan konkrét adatot vagy információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti és az elkövető azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a kellő intézkedéseket megteszi.

A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Budapesti Rendőr-főkapitányság fenntartja. A BRFK azt kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik