Belföld

Ujhelyi István elindul az MSZP társelnöki posztjáért

Varga Jennifer/24.hu
Varga Jennifer/24.hu

Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője az ATV Start című műsorában hétfő reggel bejelentette, hogy elindul az MSZP társelnöki posztjáért. Szerinte komoly politikai felelősséget tükröz, hogy Tóth Bertalan nem indul újra szeptemberben, ugyanakkor, mint mondta:

szeretném egyfajta tandemben, Tóth Bertalan frakcióvezetővel együttműködve, ha azt a programot végrehajthatnám pártelnökként, amit most letettem az asztalra. Ha az újjászületést támogatja a közösségünk, azt szívesen, örömmel, nagy ambícióval, pártelnökként vállalom, ha maradni akarunk azok, akik vagyunk és nem tudunk változtatni, ahhoz nem én kellek.

A politikus hangsúlyozta: ha van változtatási szándék, ehhez a felelősséget is vállalja.

Ujhelyi Facebook oldalán nemrég azt írta:

Őszintének kell lennünk: immár nem apró javításokra, hanem teljes átalakításra van szükség. El kell fogadnunk, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott.

Kapcsolódó
„Ki kell tudni mondani, hogy elhervadt a szegfű” – még az MSZP nevét is megváltoztatná Ujhelyi István
A politikus szerint át kell gondolni a 33 éves brandhez való ragaszkodást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik