Belföld

„Ki kell tudni mondani, hogy elhervadt a szegfű” – még az MSZP nevét is megváltoztatná Ujhelyi István

A politikus szerint le kell át kell gondolni a 33 éves brandhez való ragaszkodást és a nagypárti működési reflexek elengedését.

 Egyenes, ha kell fájdalmas őszinteséggel. A negyedik kétharmados Fidesz-győzelem egyértelművé tette mindannyiunk számára, hogy nem jobban és erősebben kell küzdenünk az igazunkért, hanem egészen másképp. A „cölöpöket” meghagyva, de az alapokig vissza kell bontani az építményt

– kezdi hosszú bejegyzését Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, melyben arról számol be, hogy a szombati választmányi ülésén konkrét javaslatot tárt a párttársai elé, hogy miként kellene elkezdeni a szocialista párt újra brandelését és átalakítását. Mert a gyökeres reformok szerinte elengedhetetlenek.

„Őszintének kell lennünk: immár nem apró javításokra, hanem teljes átalakításra van szükség. El kell fogadnunk, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott” – sorolja a körülményeket a politikus, aki szerint a legfontosabb az lenne, hogy felvállaljanak bizonyos tabukat, elsősorban a 33 éves brandhez való ragaszkodást és a nagypárti működési reflexek elengedését.

Ujhelyi azt javasolta a választmányi ülésen, hogy az MSZP  olyan szociáldemokrata közösséggé alakuljon át, ami már új nevében is hordozza az értékválasztást és mindazt, amit a választóin keresztül Magyarországnak biztosítani akar. Ennek tükrében adna új nevet a pártnak a politikus, mégpedig azt, hogy

Esély.

Víziójában Ujhelyi egy olyan pártot lát maga előtt, ami apró, hálózatba kapcsolódó helyi közösségein keresztül nemcsak viszi, de hozza is az üzeneteket és a politikai elvárásokat, olyan aktív közösségként látja a szocialista párt jövőjét, amely konkrét ügyek és kézzel fogható vállalások mentén képviseli a választóit.

Háromszáznegyvennyolcadik alkalommal kongatom a harangokat és teszem most saját közösségem, saját pártom érdekében. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának

– fogalmaz a politikus, aki ígérete szerint a következő hetekben folytatja a már megkezdett országjárását és további javaslatokat, javító észrevételeket, támogatókat gyűjt az általa felvázolt elképzeléshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik