Belföld

Kisgyermekes férfi erőszakolt meg egy nőt a Krisztina körúton, hét évet kapott

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Hét év börtönre ítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt harmincas román férfit, aki tavaly június közepén megerőszakolt egy hazafelé sétáló nőt a XII. kerületben, a Krisztina körúton. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a kisgyermeket nevelő férfit hat évre kiutasították Magyarország területéről.

A vádhatóság szerint a férfi tavaly június 18-án az éjszakai órákban, a Krisztina körút és Csaba utca sarkán megszólította a hazafelé tartó nőt, és beszélgetést kezdeményezett vele. A nő eleinte válaszolt a gyanúsított kérdéseire, aztán kellemetlennek találta a beszélgetést és próbálta elküldeni a férfit, miközben igyekezett gyors tempóban elhaladni mellőle, a férfi azonban továbbra is követte őt.

Amikor a nő egy lépcsősorhoz ért, még gyorsabb tempóban kezdett menni, hogy maga mögött hagyja a vádlottat. A férfi a lépcsőnél azonban rátámadt, és a derekánál fogva földre rántotta, majd fojtogatni kezdte és megerőszakolta.

A nőnek eltört az egyik ujja a brutális bántalmazás során. A férfit tagadta a bűncselekmény elkövetését az elfogása után, és azt állította, hogy a nő beleegyezésével történt a dolog. A rendelkezésre álló bizonyítékok azonban cáfolták az állításait.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a férfi egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, míg súlyosító körülmény volt a büntetett előélete, továbbá az, hogy cselekményét éjjel, valamint büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik