Belföld

Beismerte a gyors tolatást az a mozdonyvezető, aki miatt kisiklott hét vagon a Mátrai Erőműnél

ugyesseg.hu
ugyesseg.hu

Vádat emelt az Egri Járási Ügyészség azzal a 32 éves mozdonyvezetővel szemben, akinek sorozatos szabályszegései veszélyeztették a vasúti közlekedés biztonságát a Visonta közelében található Mátrai Erőmű rendező állomáson.

Konkoly-Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a mozdonyvezető elismerte a felelősségét, és azt, hogy gyorsan tolatott.

A szóvivő elmondta még, hogy a vádlott korábban a Mátrai Erőműnél dolgozott és két évvel ezelőtt vizsgázott le mozdonyvezetőként. A képzése négy és fél millióba került, ezért a cég visszaköveteli tőle ezt az összeget.

A férfi tavaly augusztus 25-én mozdonyvezetői szolgálatot látott el a fenti állomáson, melynek során az volt a feladata, hogy az általa vezetett szerelvénnyel egy kijelölt vágányra tolasson rá, és felvegye az ott lévő 30 darab üres kocsit.

A sértett aznap tolatásvezetői feladatokat látott el, így ő is a mozdonyon, a vezetőfülkében tartózkodott. A mozdonyvezető megkezdte a tolatást, majd – annak ellenére, hogy a tolatásvezető figyelmeztette arra, hogy lassabban haladjon – a megengedett legnagyobb tolatási sebességet jócskán átlépve, 47 km/óra sebességre gyorsult a járművel.

Utóbb, tetézve a bajt, a sebességtúllépés csökkentése érdekében a mozdonyvezető a légfékberendezés használata helyett villanyfékezésbe kezdett, ezzel azonban nem tudta megakadályozni, hogy a szerelvény nekiütközzön az R-3 számú vágányon álló üres kocsisornak.

ugyeszseg.hu

A baleset nyomán hét üres vagon is kisiklott, továbbá a mozdony és három kocsi jelentős mértékben megrongálódott, melynek következtében több tízmillió forintot elérő anyagi kár keletkezett. A balesetben a tolatásvezető nyolc napon belül gyógyuló, könnyű zúzódásos sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség szerint a vádlott számos, a vonatvezetésre vonatkozó kiemelt szabályt – így a mozdonyszemélyzet részére szóló utasítást, a forgalmi utasítást és a fékutasítást – is megszegte, ezzel pedig gondatlanságból más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyeztette.

Az Egri Járási Ügyészség a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt benyújtott vádiratában a figyelmetlen mozdonyvezetővel szemben közérdekű munka büntetést, valamint vasúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik