Belföld

Vesztegetési ügyben közvetített két ügyvéd, egyikük sem ismerte el

Hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés elfogadása miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki két ügyvédet és az egyikük védencét.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy egyik gyanúsított sem ismerte be a bűnösségét.

Az lényege, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága előtt költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben gyanúsítottként kihallgatott férfi terhelő vallomást tett egy másik emberre, akit ezután szintén gyanúsítottként hallgattak ki.

A megalapozott gyanú szerint az ügyben elsőként kihallgatott férfi a védelmét ellátó ügyvédjével azt közölte, 30 millió forintért cserébe hajlandó korábbi vallomását úgy módosítani, hogy annak tartalma alapján megszüntessék az eljárást a másik emberrel szemben, vagy legalább enyhébb megítélésű bűncselekménnyel vádolják.

Az ügyvéd az ajánlatot a másodikként meggyanúsított férfi ügyvédjének továbbította. Az ügyészség szerint az ajánlattal megkeresett embernek a megállapodás szerint ötmillió forintot előre kellett volna letétként átadnia az ajánlattevő férfi ügyvédjének, míg a fennmaradó összeget a rá nézve kedvező vallomás megtétele után kellett volna kifizetnie.

A megkeresett embertől egy balatoni gyorsétteremben a másik férfi ügyvédje azzal a hivatkozással vette át az ötmillió forintot, hogy azt eljuttatja védencéhez, aki ezért cserébe törvényes jogával nem élve, más személy érdeke által meghatározottan tesz vallomást.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a három elkövetőt vesztegetés elfogadásának bűntette hatósági eljárásban gyanúja miatt, amelyet az ajánlattevő tettesként, míg a két ügyvéd bűnsegédként követett el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik