Belföld

Nem akarta bántani, csak nyugalomra vágyott a főbérlőjét megfojtó férfi

Súlyosabb büntetést kért a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség arra a férfire, aki tavaly márciusában albérletébe hazatérve megfojtotta a szállásadó barátját.

A férfit kilenc év börtönre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte a Nyíregyházi Törvényszék emberölés miatt. A magánéleti gondokkal küzdő elkövető több éve baráti kapcsolatot ápolt a későbbi áldozatával, akinek a lakásában egy hónapja lakott albérlőként.

Ez idő alatt világossá vált számára, hogy ezzel az albérlettel nem tudja a magánéleti problémáit megoldani, ráadásul az italozó életmódot folytató barátja a lakhatásért kapott pénzt is alkoholra költötte. A bűncselekmény napján a terhelt az édesanyja születésnapját ünnepelte, ahonnan közepesen ittas állapotban tért vissza az albérletébe.

A lakás konyhájában erősen ittas állapotban találta a szállásadóját, aki ezúttal is kiabált és hangoskodott. A pihenni vágyó  a szűnni nem akaró zajongás miatt az esti órákban szóváltásba került a tulajjal, majd odalépett a konyhaasztalnál ülő férfihoz és két kézzel percekig olyan erősen szorította a férfi nyakát, hogy attól az megfulladt és nyomban elhalálozott.

A tettes miután észlelte, hogy barátja elhunyt, a testvérét értesítette telefonon, akinek a tanácsára 112 számú segélyhívó számot tárcsázta. Bejelentése szerint nem tudja, mikor halt meg a sértett, mivel ő aludt és amikor kiment a konyhába, akkor már halva találta.

A büntetőeljárás során azonban a bűncselekmény elkövetését beismerte, és elmondta azt is, hogy a fojtogatás után egy alkalommal még ököllel is megütötte az áldozatát. Nyilatkozata szerint ő nem akarta bántani a barátját, s nagyon megbánta a tettét.

Az ügyészség a vádlott terhére, az elkövető és védője pedig a bűncselekmény enyhébb minősítése – gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének megállapítása – és a büntetés mérséklése érdekében fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szerint a sértett nem volt védekezésre képtelen állapotban, azonban  súlyos fokú ittassága mindenképp kiszolgáltatottá, korlátozottá tette őt az erőszakkal szembeni védekezésben. A férfi súlyosan visszaélt a vele baráti kapcsolatban lévő szállásadójának bizalmával, amikor saját házában megfojtotta. Ezek a  körülmények pedig a börtönbüntetés súlyosítását indokolják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik