Belföld

Nonstop dolgoztatták az áldozataikat Németországban a kecskeméti emberkereskedők

police.hu
police.hu

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya nyomozást folytat Zs. Anna Karolina, B. Zsolt Árpád és Ó. Ádám kecskeméti lakosokkal szemben több ember, köztük tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt.

Egészen pontosan, rendszeres előny szerzése céljából munkavégzésre, munka jellegű tevékenység végzésére, egyéb szolgáltatásra, vagy jogellenes cselekmény folytatására megtévesztéssel vagy a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka megalapozott gyanúja miatt kell majd felelniük.

A rendőrség tájékoztatása szerint B. Zsolt Árpád megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy élettársával, Zs. Anna Karolinával, hogy úgy tettek szert illegális jövedelemre, hogy jellemzően az ország keleti régiójában élő, anyagi, egészségügyi és szociális körülményeikből adódóan kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar állampolgárokat szerveztek be külföldi prostitúciós munkavégzésre, majd az általuk keresett pénzt teljes egészében, vagy annak jelentős részét elvették.

Tevékenységüket megosztották egymás között: míg B. Zsolt Árpád jellemzően a prostituáltak beszervezését, szállítását és felügyeletét végezte – akik között szerepelt egy tizennyolcadik életévét be nem töltött áldozat is – addig Zs. Anna Karolina a nők beszervezésén túlmenően külföldi kapcsolatait és német nyelvtudását felhasználva a prostitúciós tevékenység németországi helyszíneinek bérlését, a szexuális tartalmú hirdetések feltöltését valamint az úgynevezett „hirdetős” telefonok kezelését végezte

Ő fogadta a hirdetésekre jelentkező ügyfelek hívását, üzeneteit és ily módon koordinálta az áldozatok szexuális tevékenységét. Utóbbi részfeladat ellátásában volt Zs. Anna Karolina segítségére Ó. Ádám illetve B. Zsolt Árpád is, akik a németországi prostitúciós helyszíneken felügyelték az áldozataik  tevékenységét. Az ügyfeleket beengedték a bérelt apartmanokba, a tőlük kapott pénzösszeget pedig maradéktalanul elvették az áldozatoktól, az így befolyt jövedelmet pedig elosztották egymás között.

police.hu

Az elkövetői kör által beszervezett és kiszállított sértettek több hetes turnusokban dolgoztak folyamatosan Németországban, ennek során a hét minden napján, 0-24 órában fogadniuk kellett az ügyfeleket. A külföldön töltött 3-6 hetes turnusok alatt alkalmanként több millió forintot kerestek az elkövetői kör részére.

Tavaly ősszel  az elkövetői kör női tagja úgy szervezett be egy fiatal nőt, hogy pontosan tisztában volt a 18 év alatti életkorával, ezt egy nagykorú személy részére kiállított személyigazolvánnyal kívánta leplezni Németországban. A sértetteket a németországi kiszállítás előtt célirányosan felkészítették a külföldi munkavégzésre, elvitték őket fodrászhoz, műkörmöshöz, fehérneműket vásároltak nekik, majd hozzátették, hogy ennek az árát később levonják a fizetésükből. Abból a fizetésből, amelyet végül soha, vagy csak minimális részben kaptak kézhez, mert csak hitegették őket.

Zs. Anna Karolina a szarvasi tartózkodási helyére igyekezett a húsvéti ünnepekre többedmagával, amikor egy összehangolt akció során lekapcsolták az M1-es autópályán. A kocsiban hétezer eurót találtak, melyet a járművel együtt lefoglaltak.

Ezután B. Zsolt Árpádot és Ó. Ádámot is elfogták a nyomozók kecskeméti tartózkodási helyük közelében. Majd Ó. Ádám kecskeméti, illetve B. Zsolt Árpád szarvasi tartózkodási helyén is kutatásokat tartottak. Vagyonvisszaszerzés keretében az Emberkereskedelem Elleni Osztály egy lakóingatlan zár alá vételéről is határozott. A három gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik