Belföld

Nem bírta a rendőröket, fémtüskéket szórt az autóik elé

police.hu
police.hu

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a közlekedés biztonsága elleni bűncselekménnyel és rongálással gyanúsított 58 éves férfival szemben folytatott, aki fémtüskéket szórt parkoló rendőrautók elé.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi tavaly májusban több alkalommal összesen 16 darab fémtüskét dobott a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság – kijelölt parkolóban várakozó – szolgálati járműveinek kerekei alá.

Az első alkalommal egy tüske át is szúrta az egyik autó abroncsának belső felületét, azonban a későbbiek során már nem történt rongálódás, mert a járőrök az elindulások előtt átvizsgálták a parkolót, és megtalálták a kitett fémtüskéket.

police.hu

A rendőrök a nyomozás során információkat szereztek az elkövetővel kapcsolatban, akit az utolsó alkalommal fogtak el, amikor éppen a szolgálati járművek mellett sétált. Ekkor a ruházatának átvizsgálása során is három fémtüske került elő.

Az elkövető a kihallgatása során beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy nem szereti a rendőröket, ezért akart „kiszúrni” velük. A kazincbarcikai nyomozók lezárták az ügyet, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik