Belföld

Felfüggesztettet kapott egy megvesztegetett budapesti pszichiáter

Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék kedden azt a budapesti pszichiátert, akit azzal vádolnak, hogy vesztegetésért cserébe valótlan orvosi igazolást állított volna ki.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint az orvosra 2 millió 400 ezer forint pénzbüntetést is kiszabtak, továbbá négy évre eltiltották egészségügyi szakképzettséget igénylő foglalkozás gyakorlásától.

Az ítélet szerint a pszichiáter addiktológus főorvosi munkakörben dolgozott, amikor vele szemben a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálatot folytatott le. Ennek során az NVSZ tagja tavaly szeptember 17-én kereste fel a szakorvost a rendelőjében és előadta neki, hogy – üzleti ügyei miatt – halasztásra van szüksége egy vele szemben kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés ügyében és egy ismerőse szerint ő tud neki segíteni ebben.

A tárgyalótiszt azt is közölte az orvossal, hogy egészségügyi problémája nincs és tényleges indoka sincs, amely a büntetés halasztását megalapozná. A szakorvos a tárgyalótisztnek a TAJ-szám és a kórelőzmény hiányában azt a megoldást ajánlotta, hogy a magánrendelésén keresse fel őt, ahol visszamenőlegesen rögzíteni tud két-három hónappal korábbi, valótlan tartalmú kórtörténetet, majd ezek alapján ki tud állítani számára egy valótlan tartalmú igazolást a valóságban nem létező kezelésről.

A szakorvos felírta a magánrendelőjének a címét és megadta a telefonszámát. Az igazolásért cserébe a tárgyalótiszt egy zárt borítékban 300 ezer forintot tett az asztalra és megköszönte a segítséget. A főorvos a boríték átvételét azzal hárította el, hogy azt majd a magánrendelőjében adja át neki.

A keddi előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be a bűnösségét, ezért a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. A bizonyítási eljárás során megtekintették a cselekményt rögzítő kamerafelvételt is. A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte az orvos egészségügyi állapotát, valamint azt, hogy csak a pénz ígéretét fogadta el.

Súlyosító körülményként vette figyelembe ugyanakkor a büntető igazságszolgáltatással összefüggő cselekményt, illetve a korrupciós bűncselekmények elszaporodottságát. Az ítélettel szemben mind az ügyészség, mind pedig a vádlott és védője fellebbezést jelentett be

Ajánlott videó

Olvasói sztorik