Az idei év első két hónapjának adatai alapján arra hívja fel a figyelmet a Népszava, hogy jelentősnek tűnő visszaesés tapasztalható Magyarországon az újszülöttek számában.
A napilap a KSH adatok 2022-es, 2021-es, 2020-as, 2019-es valamint 2018-as összevetését végezte el.
Ezekben az években a januári és februári adatokat nézték meg: idén januárban például összesen 6602 gyermek született, és ez nagyon alacsony érték. Megjegyzik: egy hónap alatt hétezernél kevesebb gyermek igen ritkán születik Magyarországon, sőt, januárban az elmúlt évtizedekben soha nem esett 7000 alá a születésszám, igaz, a rövid februárban előfordult alacsony érték. „Mindez 10 százalékos csökkenés a tavalyi, 19 százalékos a két évvel ezelőtti januárhoz viszonyítva.” 2022 februárjában pedig 6068 volt a hivatalos születésszám.
Ez a korábbi években magasabb volt:
- 2021-ben az első két hónapban 7342, illetve 7161
- 2020-ban 8105, illetve 7060,
- 2019-ben 7365, illetve 6544 születést regisztráltak.
A napilap szakértőket is megkérdezett a látható visszaesés okairól. Szabó-Morvai Ágnes a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) tudományos főmunkatársa szerint a termékenységi politikák kétféleképpen növelik, vagy növelhetik a születések számát. Az egyik csoportba azok a párok tartoznak, akik az intézkedés hatására az eredetileg tervezettnél több gyermeket vállalnak. Ez egy hosszú távon is érezhető, a népességszámot ténylegesen növelő eredmény. Mások ugyanannyi gyermeket vállalnak, mint amennyit az intézkedések bevezetése nélkül is terveztek, de előbbre hozzák a családbővítést, hogy hamarabb részesüljenek a támogatásból. Ez pedig csak átmeneti növekedést jelent, ami később automatikus csökkenést eredményez.
Tóth G. Csaba demográfus szerint a koronavírus elleni oltások számának megugrása okozhatta a születések számának év eleji visszaesését. „A vakcina miatt sokan halasztották el a gyermekvállalást. Hogy ez áll-e a háttérben, vagy valami másról van szó, csak később derül ki – tette hozzá. – Tény, hogy most minden országban kevesebb gyermek születik, de úgy tűnik, nálunk az átlagnál jelentősebb a csökkenés.”
A Népszava megjegyzi: decemberben jelent meg a Demográfiai portré 2021, amiben Kapitány Balázs, és Spéder Zsolt, a téma elismert szakértői a Gyermekvállalás fejezetet jegyzik. Ebben azt írják, nem tűnik túlzásnak az a következtetés, hogy a családvédelmi akcióterv intézkedéseinek hatása a korábbi évek születésszám-stagnálása és az enyhe csökkenés után a jelentősebb születésszám-növekedés 2019 decemberétől. Ezt a pozitív folyamatot azonban megtörte vagy legalábbis megakasztotta – ezt még nem látni pontosan – a koronavírus-járvány.
2020-ban a teljes termékenységi arányszám 1,55-re emelkedett, és így megszűnt a három éven keresztül tapasztalt, 1,49-es szinten való stagnálása. „Egyébként 2,1 – ennyi gyermeket kellene vállalniuk átlagosan a nőknek a népesség fenntartásához” – írja a lap.