Belföld

Erős lehűlés jön, kiadták a figyelmeztetést

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Nagypéntekre hidegfront érkezik, záporokkal, néhol erős széllel.

Pénteken észak felől átmenetileg megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és elsősorban a Dunántúlon és északkeleten fordulhat elő eső, zápor, nyugaton esetleg zivatar is. Napközben egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként meg is erősödik a szél. A hőmérséklet napközben 16 és 24, késő este 7 és 13 fok között alakul – írja a Kiderül.hu.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat korábban jelezte, szaharai por érkezik, amely a pénteki szórványos záporokkal sáros esőt okozhat.

A napközben érkező hidegfront záporokat, zivatarokat hozhat, amit villámlás, jégeső és szélerősödés kísérhet. Emiatt hat megyére figyelmeztetést adtak ki. Az érintett területeken veszélyforrást a villámlás jelent, esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!


Szombaton a felhőátvonulások mellett több-kevesebb időre kisüt a nap, de gomolyfelhők állhatnak össze nagyobb területen. Zápor nagyobb eséllyel az ország keleti részén lehet. A szél sokfelé megerősödik, főleg a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, a szélvédett északkeleti völgyekben hidegebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délen a magasabb értékeket.

Vasárnap felhőátvonulásokra lehet számítani több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan, főeg a Dunától keletre előfordulhatnak záporok. Az északi, északkeleti szél nagy területen megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat. A hőmérséklet hajnalban -2 és +5, fagyzugokban -5 és -3, délután többnyire 10 és 14 fok között alakul.

Hétfőn is felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Helyenként kialakulhat zápor. Az északi, északkeleti szél sokfelé megerősödik. A minimum-hőmérséklet többnyire -2 és +3 között valószínű, de a fagyzugokban hidegebb is lehet.
A maximum-hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik