Kikiáltási áron vitte el Siófok-Sóstón az egykori Rába-nyaralót a Digital Minds Kft. a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. árverésén – szúrta ki a napi.hu. A cég 168,9 millió forintot fizetett az 5322 négyzetméteres telekért és a rajta álló 18 faházért és központi téglaépületért.
A Digital Minds Kft. korábban a Fitbalance rendezvények révén került be a hírekbe, ez a cég szerepel rendezvényszervezőként a Fitbalance honlapján, valamint rendezője a nemzeti futóversenynek. A Fitbalance és a N Nemzeti Futóversenyre Rogán Gaál Cecília, Rogán Antal miniszterelnöki kabinetminiszter akkori felesége adott be több oltalomigényt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalába – emlékeztetett a napi.hu. Ezekre a rendezvényekre pedig csak 2019-ben közel fél milliárd forintos támogatás érkezett különféle állami cégektől.