Belföld

50 milliós értékhatárral gyorsítanák a Quaestor-pert

24.hu
24.hu
A büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére tett javaslatot a Fővárosi Főügyészség.

A Fővárosi Főügyészség, a büntetőeljárási törvény rendelkezése alapján, felgyorsítaná a Quaestor-ügyben az eljárást. A törvény szerint ugyanis a bíróság az eljárást megszünteti olyan ügy, illetve ügyrész vonatkozásában, ami olyan bűncselekmény miatt folyik, aminek a vád tárgyává tett jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmény mellett a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége.

A főügyészség szerint az eddigi bizonyítási eljárás alapján egyértelmű, hogy

az 50 millió forint alatti kárt okozó bűncselekményeket érintő bizonyítás a továbbiakban jelentős időt venne igénybe.

A vádhatóság szerint tényként rögzíthető az is, hogy a vádemelés óta eltelt időben a szóban forgó bűncselekményekben érintett sértettek döntő többségének (84%) a büntetőeljárásban figyelembe vehető kára részben vagy teljesen megtérült.

Összegezve, ezeknél a cselekményeknél a meg nem térült kár összege a teljes vád tárgyává tett mintegy 72 milliárd forintos elkövetési érték 0,3 százaléka.

Mindezek alapján megállapítható, hogy a Quaestor-ügy vádiratának 4. vádpontjában írt bűncselekményeknek a vád tárgyává tett további, jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmények mellett, a terheltek felelősségre vonása szempontjából nincs jelentősége.

Erre tekintettel, a Fővárosi Főügyészség ezekben az ügyekben a büntetőeljárás megszüntetésére tett indítványt, az eljárás észszerű időn belül történő befejezése érdekében. Az eljárás részleges megszüntetése – bűnösség kimondás esetén – a büntetéskiszabási elvekre figyelemmel, érdemben nem befolyásolja a kiszabandó büntetés mértékét. Az indítványról a Fővárosi Törvényszék dönt.

Kapcsolódó
Másfél milliárdos adósságot takarítottak el a felszámolók Mészáros és Tiborcz útjából
Egy mátrai hotel példáján keresztül mutatjuk be, milyen módszerrel lehet milliárdokat spórolva megszerezni akár olyan ingatlant is, amely elvileg a rendőrség és a bíróság kiemelt figyelmét élvezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik