A budakeszi temető gondnoka 2022. április 10-én kora reggel értesítette a rendőrséget, hogy a ravatalozó épületében szörnyű pusztítás nyomait fedezte fel. A berendezési, és a használati tárgyak összetörve, a falak leverve, az ajtók letépve és hiányzott néhány eszköz is – írja a police.hu.
A rendőrök négy fiatalt hoztak összefüggésbe a rombolással. Kettőt tanúként hallgattak ki, mivel kiderült, nem volt közük a rongáláshoz, kettőt gyanúsítottként. Mindketten beismerő vallomást tettek.
Egyikük, egy 20 éves, munkanélküli fiatalember részletesen taglalta a szombati ivászatukat, fogyasztottak, sört, bort, 72%-os likőrt. Csak 19 éves társával bírták a tempót, a másik két fiatal kidőlt. A temetőnél felfeszítették a mosdó melletti ajtót, majd az épületben talált baltákkal törni-zúzni kezdtek, miközben bömböltették a zenét, cigiztek és férfimagazint lapozgattak, de szelfi is készült.
Utána ott folytatták, ahol abbahagyták. Amikor végeztek, maguknál tartották a baltákat, meg néhány barkácseszközt és elsétáltak.
Társa úgy fogalmazott:
eléggé KO állapotban voltunk, aztán elkapott a hév és akkor jó ötletnek tűnt.
Az előzetes felmérések szerint az épületben okozott rongálási kár meghaladja a 13 millió forintot. A rendőrök a helyszínről ellopott tárgyakat megtalálták és lefoglalták.
A Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a két fiatalember ellen.