Belföld

Egy kisrepülő miatt is riasztották a Gripeneket pénteken

Péntek délután harmadszor is riasztást kaptak a Magyar Honvédség vadászgépei – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény szerint a géppárnak 17 óra körüli időben azért kellett felszállnia, mert egy Ausztria felől érkező, Piston típusú kisrepülőgép nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással.

A NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központ riasztását követően a légvédelmi készültséget ellátó Gripenek haladéktalanul felszálltak. Miközben azonosították a repülőgépet, annak vezetőjével a légiirányítás is felvette a rádiókapcsolatot. A vadászrepülők a kisgépet Szegedre kísérték, majd visszatértek a kecskeméti bázisukra – írták.

Korábban délután két szerb repülő miatt riasztották a Gripeneket, mert mindkét gép esetében bombafenyegetést jeleztek velük kapcsolatban. Előbb a Szentpétervárról Belgrádba tartó szerb A-319-es utasszállító repülőgép miatt szálltak fel a vadászrepülők, majd egy Moszkvából Belgrádba tartó, szintén szerb A-319-es miatt. Mindkét gépet kikísérték a magyar légtérből.

Kapcsolódó
Bombafenyegetés miatt kétszer is riasztották a Gripeneket pénteken
Egy Szentpétervárról Belgrádba és egy Moszkvából Belgrádba tartó gép miatt szálltak fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik