Belföld

Vassurányban elsöprő többséggel szavaztak igennel a népszavazáson, ezért megvizsgálják, történt-e adminisztrációs tévedés

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Szerdán írtunk arról a nyugat.hu beszámolója alapján, hogy egy Vas megyei faluban páratlan eredmény született a vasárnapi gyermekvédelminek nevezett népszavazáson. Vassurányban a feltett kérdések mindegyikére tíz lakosból kilenc igennel válaszolt, miközben a népszavazást kezdeményező kormány a nem válaszok mellett kampányolt.

Forrai Dániel polgármester a lap megkeresésére arról beszélt, az, hogy ki hogyan szavaz, mindenkinek a szuverén joga, amit ő tiszteletben tart. Szerinte a faluban szeretetben él ez a kis közösség, az egyetlen közös akarat és szavazat Vassurány fejlődése mellett szól, mindig ezt tartják szem előtt. Véleménye szerint a népszavazás eredménye ezt nem befolyásolja.

A polgármester csütörtökön a Facebookon is reagált.

Vassurány polgármestereként és helyi lakosként határozottan elutasítom azt a magatartást, amit a helyi- és országos médiában megjelent médiaszolgáltatók által közzétett helyi népszavazási eredmények közlésére reagálva Vassurányt nem ismerő hozzászólók tanusítottak

– kezdi bejegyzését.

Sokfélék vagyunk – írja.

Van aki jobboldali, van aki baloldali, van akit egyáltalán nem érdekel a politika. Engem, minket nem érdekel, hogy ki-mire szavaz. Engem az érdekel, hogy a véleményéért ne legyen senki jogtalanul megbélyegezve. Mi egy kis közösségként megtanultuk, hogy bár a véleményünk különbözhet, attól még szükségünk van egymásra jóban-rosszban.

Forrai Dániel leszögezte, kiáll minden vassurányi polgárért, és minden olyan embertársáért is, aki gyűlőletet kap a vele nem egy véleményen lévőktől.

Azt is írja, hogy a népszavazás eredményével kapcsolatban sok jelzés érkezett helyiektől, akik vitatják annak pontosságát, ezért megvizsgálják a jogszabályi lehetőségeket, és minden szükséges lépést megtesznek annak érdekében, hogy kiderítsék, történt-e az adminisztrációs folyamat során esetleges tévedés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik