A következő élő közvetítés része A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe

Toroczkai László: „Megtörtént a csoda!”

Toroczkai László hatalmas tapsvihar közepette lépett fel a pulpitusra a párt eredményváróján.

Megtörtént a csoda!

– indította a beszédét valamivel negyed 12 után a parlamenti küszöböt megugró párt elnöke.

Toroczkai szerint erre a csodára senki sem számított, a közvélemény-kutatóktól kezdve a Fideszen át az egységes ellenzékig.

Varga Jennifer / 24.hu

A pártelnök szintén hangsúlyozta azt, amit korábban Dúró Dóra vagy Novák Előd, hogy a Mi Hazánknak „elképesztő túlerővel” szemben kellett dolgoznia, szerinte többek között a Facebook is akadályozta a munkájukat.

Toroczkai szerint a mostani eredmény „nem a cél, hanem a kezdet volt”.

 Ezt a csatát megnyertük, de folytatjuk tovább, egészen addig, míg egész Magyarországot fel nem emeljük

– mondta az elnök, aki beszéde végén megköszönte a segítséget mindenkinek, aki hozzájárult a párt eredményéhez.

Toroczkai beszéde után sokáig zúgott a „csak a nemzet” és a „szép volt, fiúk!”.

Varga Jennifer / 24.hu
Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik