Ha csak a famíliák lélekszámát nézzük, délelőtt fél tizenegyre Márki-Zay Péter előnyre tett szert Lázár Jánossal szemben a Csongrád-Csanád megyei négyes választókerületben. Elvégre a kormánypárti jelölt feleségével és két fiával érkezett (egyikük csupán tizennégy éves, tehát még nem szavazhat, másikuk pedig idén tölti a tizennyolcat, de még nem töltötte; familiáris pech), MZP hét gyermeke közül öten is szavazókorúak, s ez a szülőkkel kiegészülve hét iksz.
De persze ez az előny a legkevésbé sem behozhatatlan.
Kis kitérő, ráérünk: emlékszik még valaki 2013-ból az akkor pártalelnök Pokorni Zoltán nyuszikás faviccére a Fidesz XXV. kongresszusáról? Ott voltunk! Idézzük: „Nyuszika talál egy jó nagy előnyt az erdőben, hazaviszi, de az előny nem fér be az ajtón, mire nyuszika megszólal: behozhatatlan előnyre tettem szert. Nos, ilyen, mármint behozhatatlan előny, csak a viccben létezik.” Na, speciel az az előny valóban behozhatatlannak bizonyult.
Választási napok délelőttjén állandó versenyszám a fotózkodás.
Ebben nem hirdetünk győztest, illetve azt rögzítjük:
MZP miséről jött, a Szent István király templom hátsó traktusában ülte/állta/térdelte végig az istentiszteletet az övéivel, aztán az impozáns lépcsősor tetején társalgott (politikai értelemben vett) híveivel, majd kíséretével átvonult a tér túlfelére, leadni szavazatát. Üzenete direkt: én vagyok az istenfélő, hétgyermekes, keresztény képviselőjelölt (és miniszterelnökjelölt).
Lázár, miután szavazott, elgyalogolt az első útelágazásig, pontosabban a következő sarokig, jobbra fordult, megtett tíz métert, majd visszafordult (nem hátra), s lecövekelt. Lecövekelt a sajtóhad is, és a hadrendbe állt kameraerdő felvehette Lázárt a mögötte a végtelenbe (a következő keresztutcába) futó üres flaszterrel.
Másfél perc baktatás a véges végtelenbe. Jó, nem egy tarrbéla, de hajaz rá, mindenesetre erős kép, kínál számos értelmezést.
De előbb még egy kitérő (még mindig ráérünk).
Mégiscsak ez a csupán négyévente visszatérő, országgyűlési választás nevű üstökös a mi szakmánk, az újságírás legfőbb ünnepe, így nem meglepő, hogy ég bennünk a csatatéri láz. Csakhogy mivel este hétig nincs szinte semmi írnivaló, pótcselekvésként mellékkörülmények boncolgatásába menekülünk. Most éppen abba, hogy míg Lázár sajtótájékoztatott, a családja egy sofírozott kisbuszban várakozott, és csak akkor indult hazafelé, méghozzá egy másik (nem a végtelenbe vezető) úton, amikor Lázár, elköszönve a médiától, megmutatta hátát a fényképezőgépeknek. Pedig az lett volna logikus, hogy beül az asszony mellé, nem? De.
Szóval mit jelent ez a kép?
Tán azt, amit Lázár nálunk is megígért a minap, miszerint, ha nem nyeri meg egyéni választókerületét, akkor (minimum négy évre) felhagy a politizálással. És akkor ez a mozdulat a bekalkulált, büszkén viselt vereség címlapfotója lehet.
Vagy épp ellenkezőleg? A soha fel nem adás szilaj gesztusával van dolgunk?
Rejtély.
Na, de térjünk vissza a tényekhez, ahhoz, hogy a szavazását követő utcai sajtótájékoztatón miről beszélt a két képviselőjelölt.
Lázár szűkszavú volt, ledarálta, hogy:
- a békére és a biztonságra szavazott (és nem tette hozzá, hogy „ez nem más, mint a Fidesz”, és azt sem tette hozzá, hogy „ez nem más, mint Orbán Viktor”)
- „Márki-Zay úr egy még hozzá is méltatlan lejárató” megoldást alkalmazva a kampány utolsó két napjában telepakolta a választókerület postaládáit „lázározó szórólapokkal”
- kéri a választókat, ne hagyják magukat becsapni
- mindenki menjen el szavazni, és ha leszavazott, ezt a hírt ossza meg ismerőseivel a Facebookon.
MZP viszont bőbeszédűnek mutatkozott (vagyis semmi változás a korábbiakhoz képest), bárki kérdezhetett, a magyarul elhangzó kérdésekre magyarul, az angolul elhangzókra angolul válaszolt; sőt, szólóinterjúkat is adott:
- úgy véli, a hat ellenzéki párttal és az őket segítő civilekkel „szent küldetést” teljesít: leváltják „az elmúlt ezer év legkorruptabb magyar kormányát”; jelezte, hogy „az egész világért harcolunk… a becsületes emberekért a tolvajok ellen”
- szerinte most végre „nem szavazás van, hanem választás”
- a levélszavazatos anomáliákra utalva kijelentette, hogy „nem sikerült megőrizni a választások tisztaságát”, és „az eredménytől függetlenül ez a választás nem szabad”
- de noha „Orbán Viktor mindent megtett, hogy leválthatatlan legyen… mégis van esély leváltani őt”
- miniszterelnökként az lesz az első tette, hogy csatlakoztatja hazánkat az európai ügyészséghez, mert ez az elszámoltatás és a „tisztességes ország” alapfeltétele
- elmondta, esze ágában nincs „elzárni az orosz gázcsapokat”; szánalmas hazugságnak minősítette, hogy fideszes politikusok őt ennek ellenkezőjével vádolják, külön kiemelte Varga Mihály pénzügyminisztert, akit eddig nem hazudozónak ismert
- azzal köszönt el (magyarul és angolul), hogy: Isten óvja Magyarországot!
Lázár János és MZP ma és az utóbbi napokban is gyakran sajnálkozott a mindent elöntő kampánymocsok miatt.
Mi két negatív kampányelemet tárunk olvasóink elé, egyet onnan, egyet amonnan.
Lázár János befeketítése kreatívabban zajlott: az ellenzéki aktivisták a kampányfinisben számos vásárhelyit ajándékoztak meg módosított magyarkártya paklival: a hátoldalakon sátáni Lázár portré mellett a horrorfilmekből ismert betűtípussal „MENNYIT IS ÉRSZ?” szöveg utal a képviselő legbalszerencsésebb karriert befutott mondatára. A lapok frontja a megszokott kollekció a tűz mellett didergő makk ásztól a kardjára támaszkodó tök alsóig; a plusz rajtuk annyi, hogy minden figura kapott egy-egy képregényes buborékot egyedi szövegekkel, mint például „a Tenisz szövetség elnökévé tettek, hisz láttam már teniszütőt, ehhez is értek! Onnan is dől a lé.”
Vajon mit mondana erre Pokorni nyuszikája? („Az egyik lesz az ász, a másik a tökfilkó.”) És mi mondana Tarr Béla? (Este megkérdezzük őket, hátha ráérnek.)
