Belföld

Harminc vádemelés is lehet az érdi benzinkúton egymásnak esett családok ügyében, köztük emberölési vád is

police.hu
police.hu

Harminc gyanúsítottal szemben javasol vádemelést a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya azzal a 2020. július 30-án este, az érdi Iparos út benzinkútjánál történt összecsapással kapcsolatban, melyben egy ember meghalt, többen súlyosan megsérültek – számol be a police.hu.

Az említett estén egy enyingi és egy érdi család tagjai között fajult erőszakossá a vita, amelynek kiváltója az volt, hogy a két család egy-egy tagjának élettársi kapcsolata megszűnt. A két család az érdi benzinkútnál találkozott, ahová mindkét fél ütlegekkel, botokkal, ásókkal, vascsövekkel, késekkel megpakolt csomagtartójú autókkal érkezett. Az összecsapás akkor kezdődött el, amikor valaki egy tárgyat dobott az egyik kocsi felé, majd az egyik jármű vezetője szándékosan elütött valakit.

A motorháztetőre repülő férfi látványára mindkét csapat megindult egymás felé. Kirángatták a sofőrt, miközben a többiek válogatás nélkül estek egymásnak és egymás autóinak. A verekedés négy percig tartott, majd a résztvevők nagy része elmenekült a helyszínről. Az összecsapásban egy ember meghalt, többen különböző fokú sérülésekkel kórházba kerültek

– írja a beszámoló. A kiérkező rendőri egységek a köznyugalmat helyreállították, és elkezdték az eset felgöngyölítését, igyekezve minél több résztvevőt azonosítani, felkutatni és elfogni.

Másnap reggelre tizenhárom azonosított elkövetőnél tartottak, tizenkettőt felfegyverkezve elkövetett garázdasággal, egy harmincöt éves férfit pedig emberölés bűntettével gyanúsítottak. A nyomozás előrehaladtával újabb és újabb gyanúsítottal bővítették a kört, a vége harminc lett.

Hat férfit élet elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak: L. Rómeó a gyanú szerint több embert is megtámadott, szúrásaival egy ötvenéves férfi halálát, két férfinek életveszélyes, egynek maradandó, illetve egy ötödik férfinek könnyű sérüléseket okozott, így őt emberölés bűntettével, valamint minősítő körülményekkel súlyosított, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítják. Öt, az R. családhoz tartozó férfit emberölés bűntettének kísérletével, illetve több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

Tizenkilenc férfi, valamint két fiatalkorú fiú ellen csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének, további két férfi, valamint egy nő ellen kiskorú veszélyeztetése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyt nyomozás. Tíz elkövető gyanúsítása közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettével is kiegészült. Az ügy a vizsgálati szakasz lezárultával az ügyészséghez került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik