Belföld

A TASZ szerint törvénysértő a TV2/Fidesz-videója

tv2
tv2
Négy éve már büntetést kaptak ezért, a mostani ügy így súlyosabb annál, írták.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Facebook-oldalán közölte, kifogást nyújtott be a TV2 ellen, mert műsorvezetői 2022-ben is Orbán Viktor mellett kampányolnak. Négy éve is ez történt, akkor 3 450 000 forint bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság.

A TASZ szerint a TV2 munkatársainak kampánya sérti a jelöltek közötti esélyegyenlőséget, amit elvár a választási törvény, ráadásul a médiatörvény szerint híradósok nem beszélhetnek politikai nézeteikről, mert a hírműsorokban fontos a tények/vélemények elkülönítése.

A jogvédők szerint a választási bizottságnak figyelembe kell vennie, hogy a TV2 munkatársai ezúttal már úgy kampányoltak, hogy tudták, az jogsértő.

Nehéz elképzelni, hogy a csatorna és a kormánypárt már ne emlékezne arra, hogy a hasonló tevékenység tilos. Úgy tűnik, a megrendelőnek és a csatornának is számolnia kellett azzal, hogy az NVB megállapíthatja a jogsértést és bírságot szabhat ki, de ezt a kockázatot az anyag költségei közé eleve belekalkulálták, és arra jutottak, így is megéri leforgatni.

A TASZ szerint az NVB-nek ezért amellett, hogy a jogsértést ismét megállapítja, meg kell találnia a módját, hogy döntéseit mindenki tiszteletben tartsa, és a kormánypárt se legyen kivétel.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik