A közepesnél egy kicsit gyengébbre értékelik az Orbán-kormány tevékenységét az emberek az iskolai osztályzatoknak megfelelő ötfokozatú skálán – derül ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet a 24.hu megbízásából a Závecz Research készített. Az átlagpontszám 2,9 lett, ez úgy jött ki, hogy a Fidesz-szavazók átlagosan 4,6 ponttal jutalmazták a kabinetet, míg az ellenzék közös listáját választók mindössze 1,6 pontra – vagyis még elégségesre sem – tartják annak munkáját. A más listára szavazók és a pártnélküliek is inkább elégedetlenek: 2,5, illetve 2,6 pontot adtak átlagban a kormányzati teljesítményre.
A válaszadók 38,9 százaléka nagyon vagy inkább elégedett az Orbán-kormánnyal (ők adtak 5-ös, illetve 4-es érdemjegyet), míg 39,6 százalék inkább vagy nagyon elégedetlen (2-es, illetve 1-es osztályzat), a közepes értékelést adók aránya pedig 20,8 százalék volt.
A nők jobb pontszámot adtak, mint a férfiak (3,1, illetve 2,8), a korosztályok közül pedig a 40-59 évesek dicsérték a leginkább a Fidesz-kormányt, amíg ők átlagosan 3,1-re értékelték a kormány tevékenységét, a 18 és 39 év közöttiek 2,8-ra, a 60 év felettiek pedig 2,9-re. Az iskolai végzettséget nézve a 8 általánost végzettek a leginkább elégedettek (3,2 pont), településtípus alapján pedig a községben élők, akik 3,3 pontot adtak a kormány munkájára, miközben a vidéki városokban lakók átlagosan 2,8, a budapestiek pedig 2,7 pontot.
A relatív elégedetlenség azért is érdekes, mert
42 százalék gondolja így, igaz, a különbség éppen a hibahatárnak megfelelő: 39 százalék szerint ugyanis rosszabb most az életszínvonal, mint amikor Orbán Viktor 2010-ben átvette a kormányzást. 18 százalék pedig változatlannak tartja azt.
Amíg a fideszesek 80 százaléka szerint javult az életszínvonal, az ellenzéki szavazóknak csak 9 százaléka látja így. A pártnélküliek is inkább elégedetlenek: 44 százalékuk úgy ítéli meg, hogy 2010-ben jobb helyzetben volt az ország az életszínvonalat tekintve, és csak 37 százalék tartja jobbnak a jelenlegi állapotot.
Mint az a fenti ábrán is követhető, a legfiatalabb és a legidősebb vizsgált korosztályban az elégedetlenek vannak többségben, a 40 és 59 évesek között viszont azok, akik szerint javult az életszínvonal. Hasonló különbség fedezhető el az iskolai végzettségnél is: a legfeljebb 8 általánossal rendelkezőknél a javuló életszínvonalat tapasztalók vannak relatív többségben, a képzettebbeknél azok, akik szerint romlott az életszínvonal.
A községek lakóinak többsége javulást érzékelt, Budapesten és a vidéki városokban ugyanakkor egyenlő arányban vannak azok, akik szerint jobb, illetve akik szerint rosszabb a mai életszínvonal a 2010-eshez képest.