Belföld

Megkéseltek egy német orvostanhallgatót Budapesten

Borotvakéssel támadtak egy német orvostanhallgatóra vasárnap délután Budapesten. A fiatal férfiakból álló társaság tagjai a Rákóczi úton állították meg a járőröket, hogy segítséget kérjenek.

A Készenléti Rendőrség tájékoztatása szerint a társaság egyik tagja a kapubejárat mellett ült, és nagyon erősen vérzett a bal felkarja egy vágási sérülés miatt. A rendőrök azonnal megkezdték a láthatóan nagyon sok vért vesztett férfi elsődleges ellátását, a nyílt sebre nyomókötést helyeztek, miközben a mentőszolgálat munkatársait is értesítették.

Az áldozat egy német állampolgárságú orvostanhallgató volt, akinek a bal felkari artériáját egy borotválkozáshoz használt hosszú pengével vágta át az elkövető. A fiatalok angolul elmondták, hogy társukat a lépcsőházban szúrta meg egy férfi, aki vélhetően ott is lakik, mert az eset után egy felsőbb emeletre távozott. Míg az egyik rendőr a sérülttel maradt a mentők kiérkezéséig, addig társai megkezdték a tettes felkutatását.

A vérnyomok a második emeletre vezettek, ahol a férfit el is fogták. Tettét nem tagadta, elmondta, hogy nagyon zavarta a hangoskodás, és amikor betelt nála a pohár, lement, szóváltásba keveredett, és bár csak megfélemlíteni akarta az ott tartózkodókat, a verekedés során a nála lévő borotvakéssel megvágta az egyikük karját.

A készenléti rendőrök elfogták és előállították a támadót. A sérült orvostanhallgatót kórházba vitték, az orvos előzetes tájékoztatása alapján perceken múlott az élete, ha nem érkezik ugyanis időben a szakszerű ellátás, akkor elvérzett volna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik