Belföld

Ötéves kislánya védte meg az anyját a további késeléstől, 12 évet kaphat a támadó

police.hu
police.hu

Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség azzal az örkényi férfivel szemben, aki 2020 szeptemberében az ötéves kislánya előtt késelte, és vagdosta meg az élettársát.

Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője lapunknak azt mondta, hogy 12 év börtönt és tíz év közügyektől eltiltást kértek a vádlottra emberölési kísérlet, kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt.

A 26 éves K. Roland pár éve élt együtt Örkényben a nővel és annak két kiskorú gyermekével. A férfi rendkívül féltékeny természetű volt és ebből kifolyólag korábban is bántalmazta már a nőt. Előfordult többször az is, hogy hajánál fogva húzta a földön az asszonyt a dühkitörései alkalmával.

Az ominózus délután az elkövetőn ismét eluralkodott a féltékenység és szidalmazni kezdte az élettársát. Veszekedés alakult ki közöttük, amelynek során bántalmazni kezdte a nőt. Ezalatt végig a lakásban tartózkodott a nő ötéves kislánya is.

police.hu

A főügyészség tájékoztatása szerint a nő megszédült az ütésektől és leült a konyhában. Ekkor a férfi felkapott két kést is a konyhában és azokkal megszúrta, illetve megvágta az anyuka hasát, egyik karját és a halántékát. A nő kiabálására beszaladt a gyerek a konyhába és ellökte az elkövetőt, hogy így akadályozza meg a további bántalmazást.

A férfi ekkor abbahagyta a cselekményt és elment az Örkényi Rendőrőrse, ahol feladta magát, míg a nő orvosi segítséget kért telefonon. Az elkövető cselekménye miatt a nő életveszélyes állapotba került. Halálát kizárólag az intenzív orvosi kezelés hárította el.

A szóvivő elmondta még, hogy a férfi nem tett vallomást a nyomozati szakban. A Pest Megyei Főügyészség kapcsolati erőszak bűntette, emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt állítja K. Rolandot bíróság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik