Belföld

Novák Katalin sógornőjét nevezték ki az állam „főlombikosának”

FELELŐSEN MAGADÉRT EGYESÜLET / Youtube
FELELŐSEN MAGADÉRT EGYESÜLET / Youtube

Bár az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) mélyen hallgat a kinevezéséről, a szervezet honlapján megtalálható vezetői névsor bizonyítja: Novák Katalin sógornője kapta meg az újonnan létrehozott Humánreprodukciós Igazgatóság vezetői posztját. Vesztergom Dóra még Novák köztársasági elnökké választása előtt lett igazgatói rangban az államosított lombikszektor legfőbb felügyelője.

Vasvári Tamás / MTI Vesztergom Dóra nőgyógyász-endokrinológus, meddőségi specialista (balról a harmadik) a Stipendium Peregrinum balatonszárszói szakmai kiválasztó táborának résztvevőivel 2021. július 2-án.

Vesztergom kinevezését a hét végén a Demokratikus Koalíció szellőztette meg, az ellenzéki párt azonban csak áttételes értesülésekre hivatkozva, feltételes módban fogalmazott a megbízásával kapcsolatban.

A 24.hu már március elején, napokkal a köztársaságielnök-választás előtt kereste az ügyben az OKFŐ-t, választ azonban nem kaptunk. Három héttel ezelőtt megkerestük Vesztergom Dórát is, ám ő sem reagált levelünkre.

A kormány az elmúlt két évben – népesedéspolitikai céljaira hivatkozva – alapjaiban alakította át a magyarországi meddőségi ellátást. Ehhez első lépésként 10 milliárd forint körüli közpénzből megvették a hat legnagyobb magánkézben lévő, de társadalombiztosítási finanszírozású ellátást is biztosító meddőségi központot, majd bürokratikus eszközökkel kiiktatták a piacon maradt három kisebb privát intézetet. Az intézkedések nyomán 2022-re egy olyan, totálisan államosított lombikos szektor jött létre, amelyben az államkassza fizeti a magyar lakosság valamennyi meddőségi vizsgálatának és kezelésének költségét, sőt az állam még az ellátásban használatos gyógyszeres kezelésekhez is százszázalékos támogatást nyújt.

A kormányzati meddőségi program arca szinte a kezdetektől a családügyi államtitkárként feltűnt Novák Katalin volt, ő irányította az államosítási folyamat lépéseit is.

Novákot Orbán Viktor 2020 őszén miniszterré léptette elő. A családokért felelős tárca nélküli miniszter a régi munkahelyéről, az Emberi Erőforrások Minisztériumától vitte magával a család- és az ifjúságpolitikai területet, és megkapta a szociális- és a nyugdíjpolitika nagy részét is. A politikusnő személyére optimalizált új szervezet azonban alig másfél évig működött, mert a miniszterelnök Novákban látta meg Áder János utódját. Novák, miután a Fidesz tavaly decemberben őt jelölte köztársasági elnöknek, lemondott a miniszterségről, hivatalát Gulyás Gergely irányítása alá helyezték. A megürült miniszteri szék betöltetlenül maradt.

Eközben az új, országos hatáskörű Humánreprodukciós Igazgatóság megalapítására Pintér Sándor belügyminiszter adott utasítást január 31-én.

A Magyar Közlönyben közzétett BM-utasítás szerint a Humánreprodukciós Igazgatóság az Országos Kórházi Főigazgatóság részeként jött lére. Az igazgatóság felelősségi körébe került egy sor stratégiai kérdés a meddőségi beavatkozásokkal kapcsolatban, mint az ágazati szakmai koncepció kialakítása, a finanszírozás megszervezése, az ellenőrzés, de az adatszolgáltatást is az új szervezethez rendelte Pintér.

Az igazgatóság vezetőjének nevét hivatalosan nem jelentették be.

A szülész-nőgyógyász Vesztergom Dóra, aki Novák Katalin bátyjának felesége és egyben munkatársa Novákék családi cégében, korábban dogozott ugyan beosztott orvosként egy rövid ideig a Kaáli és a Dévai Intézetben, ám eddig az ágazatban vezetői posztot sehol sem töltött be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik